Levédették Tito nevét
2006. november 16. 08:45
Tito egykori jugoszláv vezető örökösei 2016-ig védetté nyilváníttatták a marsall-elnök nevét, úgyhogy ezentúl nem lehet mindenféle kacatot Tito márkanévvel forgalomba hozni.
Korábban
Tito Aleksandar nevű fia és Sasa nevű lányunokája a horvát bíróságon lefolytatott jogi eljárással 2016-ig biztosította a maga számára a Joszip Broz Tito név kizárólagos szellemi tulajdonjogát, és ezzel a márkanévként való használathoz való jogot is. A legendás partizánvezérből lett államfő nevével való mindenfajta visszaélés ellen jogi eszközökkel fel akarnak lépni, közölte a dpa német hírügynökséggel ügyvédjük, Vesna Dzubur-Kustorica.
Az 1980-ban, 88 éves korában elhunyt jugoszláv kommunista vezetőből halála után szűkebb hazájában, Horvátországban, de a többi jugoszláv utódállamban is kereskedelmi márkanév lett, amelyet nemcsak szeszes italok viselnek, hanem a legkülönfélébb ruhaneműk is, rajtuk a partizánvezér jellegzetes aláírásával.
Van Tito szakácskönyv is, amely természetesen Joszip Broz kedvenc ételeinek receptjét tartalmazza. Szerte a volt Jugoszláviában igen sok vendéglátóipari létesítmény is a mai napig az ő nevét viseli.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap