Amerikai-magyar expedíció kutatta az Alföld kora rézkori településeit
2006. október 31. 11:00
Korábban
Terepmunka amerikai diákoknak
A kutatás mellett fontos területe volt a programnak az ún. field school, azaz ásatási terepgyakorlat. Minden évben 10 amerikai egyetemistának biztosítottak lehetőséget, hogy Magyarországon sajátítsák el a régészeti kutatás legmodernebb módszereit. A terepmunka mellett a leletanyag feldolgozásának minden fázisában is részt vettek a diákok, valamint az itt töltött 6 hét alatt saját - természetesen felkészültségüknek megfelelő - kutatást is folytattak. A legrátermettebbek visszatérhettek Magyarországra, hogy immár egy speciális szakterületen bekapcsolódhassanak a projekt munkájába. A következő - örömteli módon igen sokak által már megtett - lépést saját, immáron önálló, magyarországi kutatási programjaik beindítása jelenti egyetemi illetve doktori disszertációjuk elkészítéséhez.Az első 8 éves ciklus lezárulását követően 2008-tól tervezik a projekt második, szintúgy éveken át tartó fázisát. A hazai és egyesült államokbeli források mellett immáron uniós források igénybevételére is lehetőség nyílik majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.