Radikális szociáldemokrata lesz Robin Hoodból
2008. november 13. 08:47 Times Online
Újra élettel telik meg a legendás sherwoodi erdő: Ridley Scott rendező ugyanis jövő februártól részben ott forgatja le saját, a korábbi verzióktól sok mindenben különböző Robin Hood-filmjét.
A beszámolók szerint a rendező szakít az eddigi zsánerekkel, mert szerinte sem Errol Flynn 1938-as pipogyasága, sem pedig Kevin Costner 1991-es szívfacsaró lázadója nem volt az igazi, így most megpróbálja megalkotni a valódi Robin Hoodot.
A direktor mellé kedvelt színésze is csatlakozott, így a főszerepben Russel Crowe-t láthatjuk majd, aki februártól egy szokatlanul kemény és agresszív világ megvalósításában segít majd a Nottingham munkacímű produkció forgatásán. A netre kiszivárgott információmorzsák szerint Robin egyfajta "lázadó szociáldemokrata" lesz, aki szembeszáll János adóreformjával ellen. Az uralkodó viszont csak azért emeli meg a bevételi oldalt, hogy helyrebillentse a testvére, Oroszlánszívű Richárd államcsődöt okozó keresztes hadjárata miatt kiürült kasszát.
Ahogy ebből is látszik, a rendező szeretne leszámolni a közkeletű Robin Hood-mítoszokkal is, így nem valószínű, hogy láthatjuk majd Robin és Little John híres párbaját a folyón való átkelés miatt, vagy ha mégis bekerül a forgatókönyvbe, akkor sem a megszokott formában elevenedik majd meg. A legtöbb forgatásra azonban mégsem Sherwoodban kerül majd sor, Scott ugyanis a London környéki erdőket sokkal megfelelőbb helyszínnek találta, így a legtöbb jelenet felvételére ott kerül majd sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05