2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Jan Masaryk cseh politikus

2004. szeptember 13. 12:06

Tomas Masaryknak, az 1918-ban megalakult Csehszlovákia első elnökének fia volt. Középiskoláinak elvégzése után az Egyesült Államokba ment, ahol egy ideig egy kereskedelmi vállalatnál, majd a Crane Iron Works-nél dolgozott. 1918-tól az új állam külszolgálatába állt: először az amerikai diplomáciai misszióba került, majd 1925-ben országának angliai nagykövetévé nevezték ki. Ezt az állomáshelyét 1938-ban hagyta el a müncheni egyezmény elleni tiltakozásként. A háború alatt tagja volt a londoni csehszlovák emigráns kormánynak, annak előbb külügyminisztere, majd miniszterelnök-helyettese volt. A háború utáni első prágai kormányban egyetlen függetlenként ő lett a külügyminiszter. Az 1948. február 25-i kommunista hatalomátvétel után is helyén hagyták, de néhány héttel később, 1948. március 10-én kizuhant a külügyminisztérium ablakán és szörnyet halt. Egyesek szerint öngyilkosságot követett el, mások szerint viszont kilökték az ablakból, mert elítélte az egyoldalú szovjet orientációt. (Egy 2002-ben közzétett orvos-szakértői jelentés megerősítette azt a véleményt, hogy a politikus gyilkosság áldozata lett.) 2004. január 6-án a cseh rendőrség lezárta rejtélyes halálának vizsgálatát, s megállapította, hogy gyilkosság történt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár