Moldova szerint Kádár a XX. század legnagyobb magyar politikusa
2006. augusztus 30. 11:00
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára időzíti Kádár Jánosról írt művének megjelenését Moldova György, aki hétfőn maga indította el a könyv gyártását a debreceni Alföldi Nyomdában.
Korábban
Kádár részvényei manapság felértékelődtek
Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón az író elmondta: könyvében azt szeretné bebizonyítani, hogy Kádár János a XX. század legnagyobb magyar politikusa volt. Könyvével árnyalni akarja azt a képet, amit a rendszerváltás után festettek Kádár Jánosról, mert szerinte a "nagy formátumú" politikusnak az '56-os "eseményekben" és az azt követő időszakban vállalt szerepét át kell értékelni. Ezt ő maga úgy fejezte ki: "Kádár részvényei manapság felértékelődtek". Azt is kijelentette: véleménye szerint eljön még az idő, amikor az egykori pártfőtitkár szobrot kap Magyarországon.
Kádár János az 1940-es évek elejétől a magyarországi illegális kommunista mozgalom egyik vezetője volt. 1948-50 között belügyminiszter, s részt vett a többpártrendszer felszámolásában, a koncepciós perek szervezésében. 1951-54-ben ő is börtönben ült, a Nagy Imre-kormány idején szabadult ki. 1956 júliusától újra a pártvezetés tagja lett, a forradalom alatt Nagy Imre kormányának tagja volt.
November 1-jén szovjet segítséggel megalakította a forradalmi munkás-paraszt kormányt. Ezután haláláig az ország első számú vezetője maradt. Még megérte az 1958-ban törvénytelenül kivégzett Nagy Imrének, a forradalom miniszterelnökének és társainak 1989. június 16-i újratemetését. Éppen azon a napon, 1989. július 6-án halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imréék perében hozott ítéleteket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap