Meghal Molnár C. Pál festő
2004. szeptember 13. 12:06
Battonyán született 1894. április 28-án. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte, Svájcban folytatta. Első kiállításait Lausanne-ban és Genfben rendezte, Budapesten először 1923-ban állított ki. 1928-1931 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. Az 1930-as években irodalmi műveket, többek között Kosztolányi Dezső, Megyery Sári, Bródy Lili és Szabó Lőrinc írásait illusztrálta. Grafikusi pályájának csúcsát Rostand Cyrano de Bergerecjához 1932-33-ban készített munkái jelentették. 1937-ben Párizsban Grand Prix-díjat nyert. Ezután főként festőként lett ismert. Kidolgozta egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusmenetekben nyilvánult meg. Fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése volt. Fontos, elsősorban egyházi megbízásokat kapott, sokszor párhuzamosan több munkát is végzett, számos templom oltárképét festette. Bár az 1950-es években is meghatározó volt számára az egyházi művészet, részt vett nagy országos kiállításokon és pályázatokon is. Jelentős tájképfestészete is , munkái egy részét tájmonográfiáknak nevezte. A művészettörténet az új klasszicizmus egyik legjelentősebb magyar képviselőjeként tartja számon. Jórészt biblikus tárgyú képeket, és aktokat festett, artisztikus fametszeteivel több könyvet illusztrált. Jelentősebb művei: Angyali üdvözlet (1929), Vénasszonyok nyara (1928-30), Pulóveres madonna (1930) és A titkárnő (1968). Számos templom oltárképét festette. A Magyar Nemzeti Galériában több alkotását őrzik. (Nevében a C. édesanyja vezetékneve: Contat).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap