Megszületett Peyer Károly politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Városlődön látta meg a napvilágot. Eredetileg géplakatos volt, 1906-tól a munkásbiztosító pénztár tisztviselőjeként dolgozott. A XX. századtól vett részt a szociáldemokrata mozgalomban, 1917-től mint az MSZDP vezetőségének tagja. A Tanácsköztársaság idején a jobboldali szakszervezeti vezetők csoportjának egyik fő szervezőjeként támogatta a tanácskormány lemondatását, majd a Peidl-kormány belügyminisztereként harcosainak üldözését. 1920-ban a Huszár-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere lett, de néhány hónap után lemondott. 1921-ben más jobboldali szociáldemokrata vezetőkkel együtt Bethlen István miniszterelnökkel megkötötte az ún. Bethlen-Peyer-paktumot. Ebben - a kormányzati elismerés fejében - az MSZDP lemondott a rendszer radikális ellenzékének szerepköréről. 1922 és 1944 között parlamenti képviselő, 1927-1944-ben a Szakszervezeti Tanács vezető titkára volt. 1944-ben a Gestapo letartóztatta és Mauthausenbe hurcolta. 1945 után szembehelyezkedett a népi demokratikus fejlődéssel, ezért 1947 nyarán kizárták az SZDP-ből, majd a letartóztatás elől elmenekült az országból, és az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Erőfeszítései a magyar szociáldemokrata emigráció egyesítésére eredménytelenek maradtak. Távollétében nyolc évi fegyházra ítélték a demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom szervezése miatt. New York-ban halt meg 1956. október 25-én. 1989-ben felmentették az ellene emelt vádak alól és az 1948. évi népbírósági ítéletet hatályon kívül helyezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap