195 éve született Robert Bunsen, a gázégő feltalálója
2006. március 31. 10:00
Aki meglopta az isteneket
A Bunsen-égő |
Róluk nevezték el színképelemzés alapját adó törvényt, amely szerint minden elem rá jellemző hullámhosszúságú fényt bocsát ki, s a gázok és gőzök a rajtuk átmenő fényből csak azokat a hullámokat nyelik el, amelyeket izzó állapotban maguk is kibocsáthatnak. A spektroszkópia ma a csillagászok fontos eszköze. 1877-ben a Royal Society első ízben Bunsent és Kirchhoffot tüntette ki a Davy-éremmel.
Bunsen méréseihez számtalan eszközt szerkesztett, 1868-ban találta fel a vízlégszivattyút, 1870-ben a jégkalorimétert, 1878-ban a gőzkalorimétert. Számos tudományos társaság tagja lett, így a Magyar Tudományos Akadémiának is. Előadásait egész Európából látogatták, magyar tanítványai között volt Eötvös Loránd, Than Károly és Ilosvay Lajos is. Összegyűjtött dolgozatait 1904-ben három kötetben adták ki. Idős korában egyszer azt mondta Kirchhoffnak: "Az az érzésem, mi egy kicsit megloptuk az isteneket."
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.