Megszületett Sík Ferenc színházi rendező
2004. szeptember 13. 12:06
A békéscsabai születésű művész 1953-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát. 1950-58 között az Állami Népi Együttes szólótáncosa, koreográfusa 1963-65 között pedig az egri, majd 1965-től 1981-ig a pécsi színház rendezője, illetve főrendezője volt. 1973-tól a gyulai Várszínházban művészeti vezetőként, 1982-től a Nemzeti Színház rendezőjeként, 1991-től haláláig főrendezőjeként dolgozott. Hosszú rendezői pályáján a magyar és külföldi klasszikusok egész sor nagysikerű alkotását vitte színpadra: Shakespeare, Moliére, Brecht, vagy Illyés Gyula, Gyurkovics Tibor, Sütő András műveit. Ő rendezte többek között az Advent a Hargitán című Sütő-drámát, amely több mint 270-szer szerepelt a Nemzeti Színház műsorán. Rendezett a határon túl is, például Szabadkán, Temesvárott, Helsinkiben és Aachenben is. 1994-ben kapta meg a Kossuth-díjat `a magyar dráma színpadra állításában végzett, több évtizedes, magas színvonalú rendezői munkásságának elismeréseként`. 1995. január 16-án bekövetkezett halála után egy nevét viselő alapítványt jegyeztek be, amely magyar szerzők műveinek színpadra állítását támogatja, valamint díjat alapítottak - arany emlékgyűrű -, amelyet minden évad végén a Nemzeti Színház társulata titkos szavazással ítél oda a kimagasló teljesítményt nyújtó művésznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap