165 éve született Renoir

Önarcképe 35 éves korában

Apja szabó volt, aki hét gyermekével 1845 körül költözött Párizsba. Renoir 13 évesen került egy porcelán-manufaktúrába, ahol kitanulta a porcelánfestést. Egy ideig legyezők festéséből élt, majd hittérítők számára készített vallásos képeket. Miután némi pénzt gyűjtött össze, 1862-ben beíratkozott az École des Beaux Arts rajz- és művészeti anatómia tanfolyamára. Itt barátkozott össze Sisley-vel, Monet-val és Bazille-lal, akikkel az élethez közelebbi művészetet képzeltek el. Renoir első művei közt vannak a Bazille festő arcképe, a Monet a kertjében fest és a Sisley festő és felesége című vásznak. A fiatalok kapcsolatba kerültek Cézanne-nal és Pissarróval is, egy időben Courbet is hatott rájuk.

1864-ben a négy barát kiköltözött a fontainebleau-i erdőbe, ahol a szabad természetet festették. Eduard Manet 1863-as Reggeli a szabadban című képe pedig megmutatta, hogy a festészetet a valóság megfigyelése révén lehet megújítani, így Manet lett az új irányzat vezére. Tíz év kellett, amíg a mozgalom kiformálódott, az impresszionisták 1874-ben rendezték első közös kiállításukat.

Világos tónusú, újszerű képeiket a Salon gyakran elutasította, mégis hamarosan ismertté lettek. Renoir és Monet 1869-ben a Szajna-parton dolgozott: a fények játékát tanulmányozták a vízen és a lombok közt (Pont Neuf, 1872). Míg a többiek később is inkább tájképeket festettek, Renoirt egyre inkább az ember érdekelte, s csakhamar több portré-megrendelést kapott. Apró, sokszínű ecsetvonásaival érzékeltette a légkör vibrálását, a lombokon áttörő fényt, a reflexfényeket, az emberi bőr ragyogását.

Anyagi gondjai ellenére művei hallatlan életkedvet sugároznak. Georges Charpentier kiadó révén nagypolgári családok tagjait festhette meg, ekkor készült Az evezősök reggelije, a Mme Charpentier és gyermekei, A páholy és a Le Moulin de Galette - ez utóbbi egy kerti táncos szórakozóhely mozgalmas megjelenítése. Első önálló kiállítása 1879-ben volt a La Vie Moderne galériában, 1881-82-ben Algériában, Olaszországban és Provence-ban járt, s túllépve az impresszionizmuson, rájött, hogy az egymás mellé rakott ellentétes színek nem képesek visszaadni a bőr opálos hatását. Felfedezte Raffaellót s a klasszikus művészetet, a pompeji falfestészetet, a rajz és a vonal szerepét.

Ekkori képein ingres-i keménység és fegyelem jelentkezik, Az esernyők, A fürdőzők című vásznain a színek helyett az alakok tömege, körvonala, rajza kap hangsúlyt, de színvilága is gazdag maradt. Az esernyők 1884-ben készült, a sokalakos, zsúfolt képen is a nőiség dominál, a Legyezős lány viszont nyílt, őszinte tekintetével hat. Később is sokat járt délre, Aix-en-Provence-ba, Marseille-be és Martigues-ba. Itt művészete az érzéki természet frissességét rögzítette, fürdőző női éppúgy ragyognak, mint virágcsokrai. Gyerek- és kislányképein is nagy szeretettel ábrázolja alakjait.

Kiállításainak jó visszhangja volt, sikeres lett, megnősült, anyagi helyzete is jól alakult. 1899-ben Cagnes faluba költözött, 1907-ben Les Colettes-ben telepedett le. Főleg aktokat festett, melyek Rubensre is visszautalnak, a női szépséget szobrokban is kifejezte, némileg Maillol hatása alatt. Ekkori főbb művei A művész családja (1896) és az Alvó fürdőző (1897).

1894-től izületi fájdalmai jelentkeztek, így a délvidék a klíma miatt is fontos volt számára. 1910-ben már nem tudott járni, s amikor az ujjai sem mozogtak, a kézfejéhez szíjazott ecsettel dolgozott. Festményei továbbra is életörömöt sugároztak, feleségét, gyermekeit festette, Gabrielle szolgálójukról több aktképet készített. Mivel szobrot sem tudott már mintázni, tanítványa, Richard Guino formázta azokat Renoir utasításai szerint. Élete vége felé több csapás érte: fia, Jean Renoir, a későbbi filmrendező az első világháborúban súlyosan megsebesült, felesége 1915-ben meghalt. Halála előtt Párizsba utazott, amikor az állam megvette 1876-os vásznát, a Mme Charpentier-t, s megnézte saját műveit a Louvre-ban. 1919. december 3-án halt meg Cagnes-sur-Merben.

Renoir az impresszionizmuson túllépve elsősorban figurális festő lett, e téren elődjének tekinthető a rokokó Boucher és a klasszicista Ingres is. A derű, a fény, a ragyogás, a szépség, a nőiség, az életöröm festője, képei ma is vidámmá és fiatallá teszik nézőiket.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)