Megkezdődik a Szapolyai család felemelkedése
2004. szeptember 13. 12:06
Szapolyai Imre, Hunyadi János egykori számadó deákja lesz az ország sókamarainak ispánja. Az első ismert Szapolyai, `Vajdafi` László volt, aki Mátyás király idején vált ismertté az udvar körében, bár a Pozsega megyéből származó család csak középbirtokos famíliának számított. A felemelkedésük László fiai idején következett be, mikor váratlanul magas tisztségeket töltöttek be Mátyás udvarában. A család hatalmának megalapozója Szapolyai Imre volt, aki elnyerte a `Szepesség örökös grófja` címet. Politikai pályafutását kincstartóként és boszniai kormányzóként kezdte, majd a felső részek főkapitánya lett. Pályája csúcsán horvát bán (1463-1465) és nádor (1486. június - 1487. szeptember) volt. Feleségül vette Bebek Orsolyát, a házasság révén a család meg tudta szerezni Bebek Imre várait, miután az fiú utód nélkül meghalt. Imre idősebb öccse Miklós erdélyi püspökként tevékenykedett lett. A legfiatalabb fivér, István pályafutását a felső részek `al`kapitányaként kezdte, majd II. (Jagelló) Ulászló uralkodása idején 1492 márciusa és 1499. december 23-a között a nádori tisztséget is betöltötte, ráadásul megszerezte magának a harmicadvám feletti felügyeletei jogot. A Szapolyai család nemzetközi elismerését István fia, Szapolyai János vívta ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap