Tömegsír volt egy náci szekta chilei birtokán
2006. január 10. 11:30
Egy volt náci által alapított szekta birtokán Chilében, a fővárostól 350 kilométerre délre a Pinochet-diktatúra áldozatainak földi maradványait rejtő tömegsírra bukkantak.
Korábban
A szekta vezetője |
A kolónián eltűnt embereket a vizsgálóbíró szerint 1973-74-ben végezhették ki, míg kihantolásuk, megégetésük és folyóba szórásuk pedig 1978-ban történhetett. A kolónia a diktatúra vezetőinek támogatását élvezte, egyszer Augusto Pinochet személyesen is ellátogatott oda.
A gyermekek tucatjainak megerőszakolásával és megkínzásával vádolt és éveken át szökésben lévő 84 éves exnácit tavaly fogták el Argentínában. Az általa vasököllel irányított kolónia lakói az 1930-as évek Németországát idéző módon éltek.
A kolónia német származású lakói szektaszerű közösségben éltek valóságos rabságban, a szektavezér gátlástalanul kiélte beteges szexuális hajlamait a telepesek és a környékbeli chilei parasztok fiain. Júniusban a hatóságok a dél-amerikai ország történetének legnagyobb titkos fegyverraktárát találták meg a kolónián: egyebek közt gépfegyverek és rakétavetők kerültek elő a rejtekhelyről.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap