Megszületett Madarász Viktor
2004. szeptember 13. 12:06
Madarász Viktor Csetneken született. Részt vett a szabadságharcban, s ez végigkísérte egész életét: művészetét a nemzeti függetlenség hatotta át, a magyar történelem hősi és tragikus emlékeit idézte a nemzeti szellem ébrentartására. 1856-tól Párizsban tanult, s 1859-ben ott készült első fő műve, a Hunyadi László siratása, a magyar romantikus történeti festészet egyik legjelentősebb alkotása. E műve először Magyarországon, a Pesti Műegylet kiállításán nyerte meg a kritikusok tetszését, majd 1861-ben a párizsi Salon éves seregszemléjén kapta meg a francia állami nagy aranyérmet, az egyik legrangosabb festészeti elismerést. Kiváló történelmi kompozíciók mellett (Zrínyi és Frangepán, Dobozi, népe), több ugyancsak kiváló arcképet festett. Thierry Amadé történetíróról készített portréja a legjobb magyar arcképek közé tartozik. 1870-ben hazatért Párizsból, de itthon már nem volt sikere. 1873-ban - miután több méltánytalanság, rossz kritika érte - átvette apja üzletét, majd 1880-ban teljesen visszavonult a festészettől. Vállalkozása azonban 1902-ben tönkrement, ezért 1903-ban újra festeni kezdett, főként portrékat, de ezek már nem közelítették meg korábbi festményei színvonalát. Budapesten halt meg 1917. január 10-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap