Múzeum lesz az iraki diktátor palotájából
2008. december 3. 09:56
A brit hadsereg mellett a British Múzeum is felajánlotta a segítségét ahhoz a nagyszabású kezdeményezéshez, amelynek keretében múzeumot alakítanának ki Szaddám Huszein egykori baszrai palotájában.
A hadsereg már kódnevet is adott a palota átalakításának: a Bell hadműveletet a Bagdadi Múzeumot 1926-ban megalapító Gertrude Bell régészről keresztelték el. Az akcióban a British Múzeum is segítséget ígért, bár mindkét angol fél tisztában van vele, hogy ez főként iraki akció.
A palotát Szaddám az 1990-es évek elején építette egy mesterséges tó partjára, a város középpontjáról 2 kilométerre, az egyik legbiztonságosabb részen. A palota észak-afrikai építészeti hatásokat tükröz, és a nagyobb szobák falait márvány borítja. Az épületet a brit hadsereg szakemberei mellett más szakértők is felmérték, és szerintük a múzeum ott viszonylag könnyen kialakítható, és hatalmas galériákat lehetne létrehozni.
A britek mellett az átalakítást az irakiak is támogatják: a terveket a turisztikai minisztérium már elkészítette, és azok csak Nouri al-Maliki miniszterelnök jóváhagyására várnak. A palota egyébként megfelelő hely lehet a régiségek méltó bemutatására, és talán itt kaphatnak helyet a Bagdadi Múzeumból korábban elrabolt, és most hazatérő műkincsek is. Az új múzeumban emellett egy néprajzi, és egy kéziratokból álló gyűjtemény is helyet kap majd, ahogy a modern korral kapcsolatos tárgyak is megjelenhetnek a tárlókban.
Bár a megvalósítás költségeiről egyelőre nem esett szó, az a brit sajtó szerint ajkár a 10 millió fontot (3 milliárd forintot) is elérheti majd. Ha pedig a miniszterelnök is jóváhagyja a terveket, a Bászrai Múzeum két év múlva nyílhat meg a látogatók előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.