130 éve nyílt meg a Népszínház
2005. október 14. 12:00
Százharminc éve, 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit a budapesti Népszínház, 1908 és 1964 között a Nemzeti Színház épülete.
Korábban
1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat, amely a fővárostól a Hermina téren kapott telket. Ezt később a Sugárút Részvénytársaság nyomására visszavették tőlük, ide a komolyabb Operaház épült, kárpótlásul magkapták viszont a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) sarkán lévő területet. Az építkezéshez szükséges félmillió forintot adakozásból, segélyekből gyűjtötték össze, de elfogadtak alapítványi, sőt sorsjátékból származó pénzeket is.
Korabeli képeslapon |
Valóban itt volt az ideje a változtatásnak: az Operaházat az arisztokrácia, a Nemzetit a gazdag polgárok és a földbirtokosok látogatták, a szélesebb néptömegek szórakoztatásáról is gondoskodni kellett. Rákosi Jenő sokoldalú ember volt: író, politikus, publicista, műfordító dramaturg, rendező. Ez utóbbi minőségében kiváló drámai érzékkel, hozzáértéssel és fantáziával frissességet, erőt, új színeket adott a daraboknak, még a színészeket is segítette rendezés közbeni előjátszásával.Évtizedekig tartó, viharos sikersorozat következett: hosszú éveken át voltak műsoron a Nemzetitől örökölt repertoárdarabok, de műsorra tűzték Offenbach, Suppé és Lecocq operettjeit is. A színészek igazi sztárok voltak, a közönség a színpadon kívül is minden lélegzetvételükre kíváncsi volt. A `nemzet csalogánya`, Blaha Lujza népszerűsége minden képzeletet felülmúlt, ő egyfajta idegenforgalmi látványossá is vált Budapesten.
A lebontás előtt |
A színház helyén ma két méter magas emlékkő áll, felirata a következő: Itt állott az 1875-ben megnyitott Népszínház, amely 1908-tól 1964-ig a Nemzeti Színház hajléka volt, itt működtek a korszak legjelentősebb művészei közül Hevesi Sándor, Blaha Lujza, Ujházi Ede, Jászai Mari, Márkus Emília, Pethes Imre, Ódry Árpád és Bajor Gizi, színművészetünk büszkeségei.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap