Napoleon végzetes győzelmet arat Borogyinónál
2004. szeptember 13. 12:06
1812-re világossá vált, hogy Oroszország nem tartja be a kontinentális zárlatot, amellyel Napoleon az angolokat akarta térdre kényszeríteni. Sándor cárt az is nyugtalanította, hogy a Varsói Nagyhercegség révén a lengyel nemzeti törekvések is támogatást kaptak. A franciáknak erőt kellett demonstrálniuk, annál is inkább, mivel Spanyolországban komoly veszteségeket szenvedtek. Az oroszországi hadjárat 1812 júniusában indult meg úgy 600 ezer fővel. Napoleon célja Moszkva elfoglalása volt. A nem várt utánpótlási ellátási nehézségek következtében sokan dezertáltak. Az oroszok nem bocsátkoztak nyílt küzdelemben, fokozatosan adták fel állásaikat, de közben mindent felperzseltek. A cár Kutuzov herceget nevezte ki hadügyminiszterré, aki a törökök elleni háborúban komoly tapasztalatot szerzett. Az ütközet szeptember 7-én reggel hatkor kezdődött. A franciák 100 ezer emberrel támadtak, az oroszok védekeztek, komoly tüzérségi párbaj alakult ki. A császár, akit betegség gyötört kivonta magát az irányításból. Lassan sikerült elfoglalni az orosz állásokat, azonban a katonák fegyelmezetten vonultak vissza, nem tört ki a pánik. Az oroszok több mint 43.000 embert veszítettek, a francia áldozatok pedig a császár bevallása szerint legalább 30.000-re rúgtak. (Napoleon adatait fenntartásokkal kell fogadnunk.) Különösen sok volt a tiszti áldozat. Igaz, hogy az oroszok vonultak vissza, de a `győzelem` végzetesnek bizonyult Napoleon tervei számára. Szeptember 14-én bevonult Moszkvába, másnap az oroszok felgyújtották a várost, így a katonák nagy része fedél nélkül maradt. Október 24-én folyamatos ellenséges támadások közepette Napoleon kivonult Moszkvából. Végül a Grande Armée töredéke maradt életben. A kudarc nagy mértékben hozzájárult Napoleon bukásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.