80 éves Mikisz Theodorakisz, a világhírű görög zeneszerző
2005. július 29. 13:33
Mikisz Theodorakisz rendkívül termékeny zeneszerző: kétszáznál több népszerű dalt, tíz szimfóniát, két oratóriumot és három operát komponált.
Életét a zene mellett a politizálás töltötte ki: az 1940-es években részt vett a görög ellenállásban, ezért bebörtönözték, majd Makróniszosz szigetére száműzték. 1946-ban emberi roncsként szabadult, idegrendszere súlyosan sérült, ijesztő rohamai voltak, hallucinált. Sok évbe telt, míg - elsősorban orvos feleségének köszönhetően - meggyógyult. Az ötvenes évek elején Athénban megnyíltak előtte a Zeneakadémia kapui, tanulmányait 1953-ban kitüntetéssel fejezte be, egy évvel később párizsi ösztöndíjat kapott. Intenzív művészi alkotói korszak következett, megszülettek első szimfonikus művei, nevét ismertté tette Zongoraversenye, valamint az I. szvit és azt I. szimfónia. 1957-ben a Moszkvai Zenei Fesztiválon Arany Medál-díjat nyert, 1959-ben Antigoné című balettjének Covent Garden-beli bemutatója után az Év Legjobb Európai Zeneszerzője díját kapta meg.
Theodorakisz 1961-ben tért vissza Görögországba. Athénban zenekart alapított és belevetette magát a mozgalmi életbe. Megszervezte a Lambrakisz Demoratikus Ifjúsági Szövetséget, létrehozta a Pireuszi Zenei Társaságot, mozgalmat indított a kultúra megújulásáért, 1964-ben pedig a görög parlament tagja lett. Közben komponált, koncertezett. Műveinek zenei alapja a görög népzene, témáit gyakran meríti a költészetből. Hamarosan őt tekintették a legnagyobb élő görög zeneszerzőnek.
Az 1964-es év igazi világsikert hozott számára. Mihálisz Kakojannisz rendező őt kérte fel a Zorba, a görög című film kísérőzenéjének megkomponálására; a szirtaki sokaknak azóta is egyet jelent Zorba táncával. Theodorakisz 1988-ben egész estés balettzenét komponált Nikosz Kazantzakisz regényének témájára. Vallomása szerint ez a zene három kultúrát (az európait, a krétait és a görögöt), és két zenei irányzatot (a népzenei motívumokat és a szimfonikus zenét) ötvöz. A hatvanas években született több ismert filmzenéje is (Élektra, Phaedra, Z,avagy egy politikai gyilkosság anatómiája).
Politikai hovatartozása már nem mondható olyan következetesnek, mint zenei stílusa. 1981-85 között a kommunista párt képviselője volt, 1989-ben már függetlenként indult az Új Demokrácia listáján. A baloldaliak nem véletlenül nevezték "nagy gyereknek", mert nem egyszer okozott meglepetést: megtörtént az is, hogy olyan görög-török baráti társaság élére állt, amely a ciprusi kérdésben inkább a török álláspontot támogatta. Eleinte híve volt Andreasz Papandreu pánhellén szocialista mozgalmának, 1989-ben azonban már tolvajoknak és rablóknak nevezte őket.
A zenés politikai demonstráció tiltakozásának egyik legfőbb kifejezője maradt. 1996-ben Athénban kurdpárti koncertet adott, 1999-ben ugyancsak zenével tiltakozott Jugoszlávia NATO-bombázása ellen. Hangversennyel segítette az 1999-es törökországi földrengés áldozatait is. Mikisz Theodorakisz rendkívül termékeny zeneszerző: kétszáznál több népszerű dalt, tíz szimfóniát, két oratóriumot és három operát komponált. Élektra és Médea című operái a kilencvenes években születtek. Az utóbbiban az antik tragédia szövegét szó szerint zenésítette meg, a "vágatlan" előadás hat órát tenne ki, a nézőbarátabb már csak két és fél órára nyújtózik. Az utolsót, a Lüszisztratét 2002-ben mutatták be Athénben, nagy sikerrel. Az ő szerzeménye az Olimpiai Himnusz, amelyet első ízben 1992-ben, Barcelonában játszottak. 1982-ben Jasszer Arafat kérésére ő komponálta a Palesztin Himnuszt.
Két alkalommal járt Magyarországon: 1976-ban a budapesti Erkel Színházban volt nagy sikerű koncertje, ahol maga vezényelte saját műveit. 1993-ban ismét járt fővárosunkban, a Budapesti Búcsú díszvendégeként.
(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap