250 éve halt meg Montesquieu

Apja régi katonacsalád sarja volt, anyja részben angol eredetű, vallásos asszony. Anyja 1696-os halála után La Bréde bárója lett. 1700-ban küldték a Párizs-közeli College de Juillybe tanulni, 1705-ben a bordeaux-i egyetem jogi karára került, ahol 1708-ban szerzett diplomát, s ügyvéd lett Párizsban. Apja 1713-as halálakor Bordeaux-ba ment és megnősült. 1716-ban Montesquieu bárósága is rászállt, s a bordeaux-i törvényszék elnökhelyettese lett. 1721-ben jelentette meg Perzsa leveleit, melyek a francia és a párizsi társadalom szatíráját adták, két képzeletbeli perzsa utazó szemével. E műve tette népszerűvé a levélregény műfaját. A könyv kigúnyolta XIV. Lajos 1715-ben véget ért uralmát, görbe tükröt mutatott valamennyi társadalmi osztálynak, összevetette az iszlámot és a kereszténységet, s élcelődött a katolikus tanokon.

 

Elemezte Thomas Hobbes elméleteit, s a vitát, melyet a janzenista mozgalmat elítélő pápai bulla kavart, bátor, tiszteletlen és tekintélyromboló kritikus szellem hatotta át. Bár a könyv névtelenül jelent meg, szerzőjére hamar fény derült, s Montesquieu csakhamar igen híres lett. 1722-ben Párizsba ment, ahol a Stuart-házi Berwick herceg hozta be az udvari körökbe, s Montesquieu elmerült az orleans-i herceg környezetének szórakozásaiban. Később megismerkedett Bolingbroke angol vikomttal, akinek nézeteit az angol jogi-politikai rendszerről írt tanulmányában használta fel. A bordeaux-i bíróság nem érdekelte többé, s mivel ez lehetséges volt, tisztségét eladta. Párizsi lakosként könnyebben pályázhatott az Akadémia tagságára, melyet 1728-ban nyert el.

 

Ezután tanulmányútra indult, birtokait feleségére hagyva. Megfordult Bécsben, Magyarországon, Itáliában, Németországban, Hollandiában és Angliában. Sok ismeretségre tett szert, beválasztották a Royal Societybe, és szabadkőműves lett. 1731-ben tért haza, s két évig dolgozott Az egyetemes monarchia című művén, melyet megjelenése után azonnal vissza is vont. Ezután az angol jogi-politikai rendszert elemzésén és A rómaiak nagysága és hanyatlása című könyvén dolgozott. Az első csak 1748-ban, A törvények szellemének részeként jelent meg, az utóbbi 1734-ben.

Korszakos művét évekig, számos titkár segítségével írta, rengeteg jogi, történelmi, gazdasági, földrajzi és politikaelméleti irodalmat olvasott el, s csak néhány barátja tudta, mire vállalkozott, a közvélemény szemében felszínes, szórakoztató társasági ember maradt. Könyvének szerkezete 1740-re állt össze, majd a szövegek is elkészültek. 1746-ra született az első nyomdakész változat, Montesquieu azonban még tovább dolgozott rajta, végül 1748-ban jelent meg Genfben A törvények szelleméről címmel.

 

Ezt a jog- és politikaelmélet egyik legnagyobb művének tartják, melyben azon elmélkedett: hogyan lehetne olyan társadalmat létrehozni, amely mindenki számára biztosítja a szabadságot, s nem korlátozza az állampolgárok jogait. Valamennyi korábbi iskolát és elméletet érintette, de egyikkel sem azonosult. Számos kérdéskörrel foglakozott, ezek közül három a legfontosabb: A kormányzati formák osztályozásánál elvetette elődei hármasát, a monarchiát, az arisztokráciát és a demokráciát, s a maga kategóriái mellé egy-egy mozgató elvet is rendelt: szerinte a köztársaság alapja az erény, a monarchiáé a tisztelet, a zsarnokságé pedig a félelem. Ez a kormányzati hatalom érvényesítési módjára is utal.

 

Második és legismertebb gondolata a hatalom megosztásának elmélete. Törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat különböztetett meg, s kifejtette, hogy ezeket egymástól független személyekre vagy testületekre kell ruházni. Ezen alapult az Emberi és polgári jogok deklarációja, s az Egyesült Államok alkotmánya is. Harmadik jelentős fejtegetésének témája az éghajlat hatása a politikára. Kissé naiv kísérletei nyomán úgy vélte, hogy főleg a hőmérséklet jelentősen hat az ember testi alkatára, s így a társadalom intellektuális képére is. E hatás szerinte nem leküzdhetetlen, s csak egy tényező az egyéb, nem természeti elemek (vallás, törvények, kormányzati elvek) mellett. Montesquieu a társadalmat egységes egésznek tekintette, s a dogmáktól mentes megfigyelésre alapozta kutatásait. Alapvetően rossznak tartotta a zsarnokságot, a rabszolgaságot és a türelmetlenséget.

 

Az emberi jogokkal nem foglalkozott tételesen, de kiemelte az emberi méltóságba vetett hitét. Nagy műve jogtörténettel és a francia arisztokrácia eredetével is foglalkozott, filológusi pontossággal. Műve Európa szellemi központjaiban hatalmas sikert aratott, s Newtonhoz hasonlították, aki a fizikai világ, míg ő a szellemi világ törvényeit tárta fel. Számos tézisét azonban nemcsak hazájában, de Rómában is támadták, ahol ellenfelei 1751-ben elérték a mű indexre tételét. Montesquieu már egy évvel előbb megírta A törvények szellemének védelmét, ez tartják legszellemesebb művének. Világhírű lett, s az enciklopédisták felkérték: írna valamit a demokráciáról és a zsarnokságról, de ő azt mondta, erről már mindent elmondott, szívesen ír viszont az ízlésről. Így jött létre utolsó műve: Értekezés az ízlésről. Magyarországon kivált a jakobinusokra hatott munkássága, Batsányi, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey egyaránt sokra becsülte. 

 

(MTI)