Négyszáznegyven éve született Galilei
2004. február 16. 09:00
Négyszáznegyven éve, 1564. február 15-én született Pisában Galileo Galilei olasz csillagász és fizikus, a bolygópályák és a szabadesés kutatója. Az inkvizíció ellene hozott 1633-as ítéletét a Vatikán csak 1992-ben semmisítette meg.
Korábban
Galilei lehet, hogy nem a kínzástól, hanem a pokoltól félt, és ezért tagadta meg tételét.
Galilei titka
Röntgensugarak segítségével rájöhetnek a tudósok, hogy Galileinél mikortól vált bizonyossá: `mégis mozog a Föld`.
A Vatikán rehabilitálja Galileo Galileit
A Szentszék azért volt kénytelen módosítani szűk 400 évvel korábbi döntését, mert úgy ítélték meg, hogy 1633-ban tévesen vonatta vissza az inkvizíció Galileivel tanait.
A Mars-kutatás története I.
A vörös bolygó évezredek óta izgatja a tudósok kíváncsiságát. Háromrészes sorozatunk első részében a kezdetektől a 18. század végéig jutunk el.
A bolygók kutatója
Galileo Galilei |
1589-ben a pisai egyetem előadója lett, s megcáfolta Arisztotelész tételét a különböző súlyú testek esésének különböző sebességéről. 1592-ben Padovában a matematikai tanszék vezetőjeként eleinte Ptolemaiosz rendszerét tanította. Kimutatta a szabadon eső testek egyenletes gyorsulását, ám az, hogy a pisai ferde toronyban kísérletezett volna, nem több legendánál. Ő ismerte fel, hogy az elhajított testek parabola-pályát írnak le. Már fiatalon hitt a heliocentrikus (Nap-központú) elméletben, de meggyőződéséről eleinte hallgatott. Az 1604-es nova (csillagrobbanás) nyomán viszont Keplerrel együtt szót emelt az ég állandóságának tana ellen.
1609-ben hallott egy holland tudós távcsövéről, s ő is épített egyet, a háromszoros nagyítást harminckétszeresre növelve. Teleszkópja segítségével megállapította, hogy a Tejutat csillagok sokasága alkotja, felfedezte a Hold hegyeit, a Jupiter négy holdját, a Szaturnusz gyűrűit, a Vénusz fázisait, valamint a Nap foltjait. 1612-es Értekezése a vízen úszó tárgyakról szólt először Arisztotelész ellen.
1610-ben Firenzében a nagyherceg filozófusa és matematikusa lett, s magas egyházi vezetőknek is bemutatta távcsövét. A jó fogadtatás nyomán dolgozatot írt a napfoltokról, melyek mozgásából arra következtetett, hogy Ptolemaiosz tévedett, Kopernikusznak viszont igaza volt. Az egyetemek professzorai és a papok a kopernikuszi tanokat ellentétesnek ítélték a Bibliával, és Galileit feljelentették az inkvizíciónál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.