Anonymus, a névtelen jegyző

Műve, a Gesta Hungarorum

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára Cod. Lat. Medii Aevi 403. szám alatt őrzi a Gesta Hungarorum című, XIII. század közepi, 24 lapból álló hártyakódexet, amelynek kora és hitelessége felett 250 év óta annyi vita zajlott a magyar és délkelet-európai történeti irodalomban, mint talán egyik más elbeszélő forrás felett sem.

 

A Prológuson kívül 57 fejezetre tagolt Gesta Hungarorum lényegében a magyar honfoglalás és megtelepedés történetét beszéli el, szól azonban a magyar történet IX. századi előzményeiről, valamint X. századi eseményeiről is. Ezt a forrást J. G. Schwandtner és Bél Mátyás 1746-ban adta ki, azóta történészek sora foglalkozott vele, hogy ki lehetett a szerzője, és mi a forrás történeti értéke.

 

Anonymus évszázadokkal a honfoglalás után élt, így nem volt hiteles forrása róla. A régebbi Gesta Ungarorum 200 évvel a honfoglalás után feljegyezte annak fő mozzanatait a néphagyomány alapján, mitikus elemekkel átszőve, Anonymus azonban ennek nem adott hitelt, fő forrásai a királyi udvarban forgolódó és honfoglaló vezéreiket őseikül valló főurak hagyományai voltak. Még kevesebb a forrásértéke az Anonymus által említett honfoglalás kori népeknek. Nem rendelkezett forrásokkal a IX. századra nézve, nem tudott az avarokról, és a frankokról, de Magyarország területére helyezte a XII. században szomszédos népeket. A IX. század etnikai és politikai viszonyait úgy ábrázolta, hogy a saját korában Magyarország szomszédságában élő népekkel népesítette be a Kárpát-medencét.

 

A hagyományok nem őrizték meg a legyőzött ellenségek neveit, ezért Anonymus az őket többnyire helynevekből alkotta meg, és gestájában általában ott éri őket a vég, ahol a névadó helységek találhatók. Magyarország helységnevei a honfoglalás után mind megváltoztak, a magyarság újra elnevezte azokat, méghozzá a szállást bíró úr nevéből. Anonymus azonban úgy merített az Árpád-kori helynévanyagból, mintha az a honfoglalás előtti időre menne vissza, így váltak X. századi főemberek nála IX. századi ellenséges vezérekké.

 

Anonymus a régi, de genere (nemzetségi) jogon birtokoló rend szószólója volt, amely a nyugatról a királynék kíséretében bejött udvaroncoktól féltette befolyását. Ennek a rétegnek érdekében foglalta pontok közé, hogy a vezérek utódai a tanácsból ki nem hagyhatók. Célja a magyar királyok és nemesek genealógiájának megírása volt, így bőven merített a főnemesek családi hagyományaiból.

 

Anonymus gestája nem sorolható a középkori történeti irodalom klasszikus műfajai közé: nem krónika, amelynek szerzője megtörtént események összefüggő elbeszélésére törekszik; nem évkönyv, amelybe az annalista évenként jegyzi be a tudomására jutott híreket; de nem is gesta abban az értelemben, ahogy a legtöbb középkori író használta: valamely méltóságban egymást követő főemberek viselt dolgainak elbeszélése a szerző koráig vezetve. Gestája a nyugati latin nyelvű irodalomban a XII. században divatba jött regényes gesta, amelyben a szerző a régmúlt időket saját elképzelése alapján eleveníti meg. Nem hitelességre törekszik, hanem érdeklődést felkeltő irodalmi alkotás. A történet gerince lehet megtörtént esemény, de az író a meseszövés szükséglete szerint kénytelen alakjait, történeteit kidolgozni. Épp ezért nem szolgálhat hiteles forrásul a történésznek, a mű maga elsősorban irodalomtörténeti vizsgálat tárgya.

Anonymus gestája irodalmi mű, csak felhasznált nemzetségi hagyományokat. A szerző ismerte a nyugaton a XII. században divatba jött regényes gesta-irodalmat, ezt stiláris jegyek jól mutatják. Győry János a nyugati gesta-irodalomban megtalálta számos rokonát. Süpek Ottó 1990-ben fejtette ki, hogy Anonymus műve pontos párhuzama a nyugatiaknak, szigorúan tartja magát a chanson de geste műfajának fő esztétikai követelményeihez. Ezekre jellemző a számmisztika alkalmazása, a mondanivaló szimbolikus kifejezése, valamint egy aktuális politikai célkitűzés útjának egyengetése. A középkor irodalmát Szent Ágoston mágikus, misztikus tanítása hatotta át. Anonymus műve talán nem regényes írásmű, hanem középkori filozófia alapján álló többrétegű alkotás.

 

A nyugati gestákban kötelező a szerénység, a szerző titkolja kilétét. Anonymus messze túltett ezen, ennek oka az lehetett, hogy egy esetleges, az egyház által tiltott ősgestát igyekezett átmenteni, valamint merészen kirohant a pápaság ellen. A régi kunok előtérbe állítása elképedést válthatott ki az egyházi vizsgálókban, valószínűleg tiltott műnek nyilvánították. Az eredetit talán elpusztították, de egy másolatát legvalószínűbb, hogy a székesfehérvári curia könyveshelyiségében, elzárva őrizték. Akkor kerülhetett ki onnan, amikor 1543-ban a törökök feldúlták a várost. Ekkor bárki megkaparinthatta, talán így került Bécsbe. Mivel témája, a magyar honfoglalás ott nem volt aktuális, így könnyen elsüllyedhetett a könyvtár mélyén, hogy aztán évszázadok múltán bukkanjon fel újra.

 

Forrás:
Györffy György: Anonymus, rejtély avagy történeti forrás? Akadémia kiadó, Budapest, 1988.
Földes Péter: Anonymus titkos közlései művéről és önmagáról Móra könyvkiadó, Budapest, 1994.

1. Anonymus személye
2. Műve, a Gesta Hungarorum