Számos utasszállítót lelőttek már a történelem folyamán
2014. július 21. 09:02
Korábban
A harci repülőgépnek nézett utasszállító
Gyászolók Teherán utcáin 1988. július 7-én
Az Iran Air 655-ös járata Bandar Abbaszból Dubajba indult 1988. július 3-án, amikor az amerikai USS Vincennes hadihajó tévesen iráni F-14-es harci repülőgépnek érzékelte, és a Perzsa-öböl felett légvédelmi rakétáival lelőtte. A gép fedélzetén levő összes ember - 290 utas és a 16 fős személyzet -életét vesztette, ezzel ez lett a repülés történetének egyik legtöbb halálos áldozattal járó tragédiája.
A Vincennes az után sértette meg az iráni felségvizet, hogy iráni motorcsónakok figyelmeztető lövéseket adtak az egyik helikopterére. Az Airbus A300 típusú gépet RIM-66M Standard közepes hatótávolságú légvédelmi rakétával lőtték le. Az amerikai kormány magyarázata szerint az Airbus A300-t F-14 Tomcat vadászrepülőgépnek nézték (az Egyesült Államokban kifejlesztett gépet akkoriban csak az Amerikai Haditengerészet és az Iráni Iszlám Köztársaság Légiereje rendszeresítette), és tévedésből lelőtték.
Az eset nyomán hatalmas össztűz zúdult az Egyesült Államok politikai és katonai vezetésére. Bár 1996-ban az Egyesült Államoknak és Iránnak több kérdésben - így a támadásban elhunyt áldozatok családtagjainak kompenzálásáról - is sikerült megállapodnia, Washington soha nem vállalta magára a felelősséget és nem követte meg Teheránt. Az Iran Air a 655-ös járatszámot egyébként a mai napig fenntartja a Teherán-Bandar Abbasz-Dubaj útvonalon közlekedő járatának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.