Számos utasszállítót lelőttek már a történelem folyamán
2014. július 21. 09:02
Korábban
A Malév-gépet is lelőhették
A Malév 240-es számú járata a Malév által üzemeltetett három hajtóműves Tu–154 típusú sugárhajtású utasszállító repülőgép volt, amely a Budapest-Bejrút menetrend szerinti útvonalon Libanon tengerpartjának közelében 1975. szeptember 30-án a Földközi-tengerbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó ötven utas - köztük egy magyar -, valamint a tíz fős legénység életét vesztette. A légikatasztrófa oka hivatalosan azóta is ismeretlen.
A leszálláskor bekövetkezett tragédia előtti rádiólevelezésből kitűnt, hogy a gép úgynevezett siklópályán volt, leszállás előtti állapotban, amikor hátulról rakétatalálat érte. Ez egyértelműen kormányozhatatlanná tette, de nem okozta a repülőgép levegőben történt felrobbanását. A gép kormányozhatatlanná vált és már nem volt lehetőség arra, hogy vízre szálljon, ezért a teljesen magatehetetlen szerkezet belezuhant a tengerbe, s a becsapódáskor felrobbant.
A legelterjedtebb vélekedés szerint a repülőt izraeli vadászgépek lőtték le, ezt azonban közvetlen bizonyíték nem támasztja alá. Sőt, ha igaz a gép utasaira és rakományára vonatkozó feltételezés - amely szerint a fedélzeten PFSZ-tagok és a terroristáknak szánt magyar gyártmányú fegyverek voltak -, akkor a libanoni polgárháború több résztvevőjének is érdekében állhatott a gép eltüntetése, köztük rivális arab terrorszervezeteknek, a szovjeteknek és az amerikai CIA-nak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.