Ahol az Ómagyar Mária-siralmat őrizték
2008. április 17. 16:00
A belgiumi látogatáson tartózkodó Sólyom László köztársasági elnök szerdán Leuvenbe látogatott, ahol egyebek közt megtekintette az egyetemi könyvtárat.
Korábban
A 298 lapból álló kézirat régebbi, mint kötése, amely elég szerény külsejű - talán mert mindennapos használatra készült. A díszítetlen bőrrel bevont fatáblákról mára elvesztek a koptatógombok és a két csat, ami középen összetartotta a 147 x 101 mm nagyságú kódexet.
Így került 1922-ben Leuvenbe a szóban forgó kódex, és a benne található magyar nyelvemléket is ekkor fedezték fel. A II. világháború alatt, 1940-ben ismét súlyos károk érték a leuveni egyetemi könyvtárat, de mielőtt odaért volna a német hadsereg, a kisebb méretű értékes kéziratokat, kódexeket - köztük az Ómagyar Mária-siralmat tartalmazót is - páncélszekrénybe zárták, aminek köszönhetően nem égtek el.
A leuveni kódexet a magyar állam időről-időre megpróbálta csere útján megszerezni, és minden új belgiumi magyar nagykövet első vidéki útja rendszerint Leuvenbe vezetett. Az egyetemi főkönyvtárosnak 1981-ben sikerült meggyőznie az akadémiai tanácsot a csere indokoltságáról, és azt 1982 májusában bonyolították le az Országos Széchényi Könyvtárral.
Piet De Somer rektor személyesen vitte Budapestre a leuveni kódexet, a katolikus egyetem pedig csereértékként 12 ősnyomtatványt, 24 darab 16-17. századi nyomtatványt, valamint egy nyolckötetes, 18. századi kéziratos gyűjteményt kapott, amelyek nagyrészt flamand vonatkozásúak, és a leuveni egyetem történetéhez kapcsolódnak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap