2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ismeretlen képek Hitler brüsszeli látogatásáról

2008. március 17. 13:00

Hamarosan kalapács alá kerül az a különleges fotóalbum, amely a belgiumi német megszállás végnapjainak brutalitásáról és kegyetlenségéről árulkodik.

Az amatőr képek a történelem leghírhedtebb alakjait ábrázolják, és egyedülálló bepillantást nyújtanak a náci rezsim végső napjainak brutalitásába is.

Arról azonban senki nem tud semmi biztosat, hogy a fekete-fehér képek, amelyeket egy Hitlertől alig pár méterre álló katona készített, miként kerülhettek az angliai Derbybe. Az egyik elmélet szerint egy brit katona 1944 őszén vette magához a képeket, amikor a szövetségesek visszafoglalták az országot.

A fényképek minden bizonnyal 1944 nyarán, a megszállt Belgiumban készülhettek. Az egyik fotón a Führer Brüsszelbe látogat, és csapatai fölött tart díszszemlét, míg egy másikon a város melletti repteret láthatjuk, ahol ugyancsak díszszemlével fogadták őt. A leginkább azonban az a kép számít sokkolónak, amelyen öt belga állampolgár látható, akiket a Rue de la Loi egyik erélyén akasztottak fel.

A képeket április végén a Hansons aukciósház bocsátja eladásra, és reményeik szerint azokért akár 500 fontot (kb. 170 ezer forintot) kaphatnak majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár