Az EU alapjainak lerakása: 50 éves a Római Szerződés

Az Európai Egyesült Államok terve

Tragikus nap volt 1954. augusztus 30. az európai egység hívei számára: a francia nemzetgyűlés nagy többséggel elvetette az Európai Védelmi Közösség (EVK) megalapításáról szóló, két évvel azelőtt aláírt szerződést. Pedig a terv legfőbb támogatója korábban éppen a párizsi kormány volt, s az elképzelés céljával (egy közös európai hadsereg létrehozásával, azaz a nyugat-európai országok közötti esetleges újabb fegyveres konfliktusok lehetőségének végleges kizárásával) egyetértett a II. világháborút átélt nemzedékek túlnyomó többsége.

Churchill a háborús győzelem után

Ez a gyászos nap eltemette a közös haderőt vizionáló európaiak reményeit. De egyben új távlatokat is nyitott: néhány bölcs politikus - a továbblépés lehetőségét kutatva - ekkor döbbent rá, hogy egyelőre nem a katonai, s nem is a politikai integráció jelenti a megoldást, hanem a gazdasági és energetikai együttműködést kell még szorosabbra fűzni a nyugat-európai országok között, főként, mert ennek már vannak létező alapjai. Ez a gondolat vezetett el oda, hogy - majdnem 3 évvel később, 1957. március 25-én - aláírták az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia Közösséget létrehozó, a mai Európai Unió alapjainak számító Római Szerződést.

Ezt a dokumentumot sokan az európai integrációs folyamatok kiindulópontjának tartják - a valóságban azonban inkább egy hosszú, még a II. világháború szörnyűségeiben gyökerező folyamat egyik közbülső állomásának számít. A háború döbbentette rá ugyanis a korabeli politikusokat, hogy "ezt soha többé nem szabad engedni megismétlődni" - azaz hogy az addigi, nagyon laza együttműködési formák (például a 20-as, 30-as évekbeli Népszövetség) helyett szorosabb és hatékonyabb szervezetekre van szükség.

Churchill és Truman Fultonban, 1946

1946-ban Winston Churchill volt brit miniszterelnök felhívást tesz közzé egy "Európai Egyesült Államok" létrehozásáról. Az "igazi" Egyesült Államok pedig - amelynek már csak a szovjet veszéllyel szemben is szüksége van a konszolidálódott, megerősödött Nyugat-Európára - segíteni akar e folyamatban. 1947-ben Washington az úgynevezett Marshall-terv keretében 13 milliárd dolláros segítséget ajánl Európa újjáépítéséhez, ám azzal a feltétellel, hogy az abban részt vevő országok közös szervezetet hoznak létre a segélyek koordinálására. Így jön létre 1948-ban az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, az OEEC, ami a fejlett ipari országok mai együttműködési szervezetének, az OECD-nek az elődje.

Az európai együttműködés eleinte még szigorúan kormányközi formában történik (azaz a részt vevő államok kooperálnak egymással, de megőrzik teljes szuverenitásukat.) Ezt a módszert azonban a kor két neves francia politikusa, Jean Monnet és az akkori külügyminiszter, Robert Schuman elégtelennek érzi, olyannak, ami nem tudja eleve kizárni egy újabb véres konfliktus kitörésének lehetőségét. Ez utóbbit szerintük azzal lehetne megelőzni, ha a francia, illetve német szén- és acéltermelést (mindkettő a háborúk alapvető nyersanyaga, s ráadásul a korabeli gazdaság motorjának számít) egy közös, nemzetek feletti hatóság felügyelete alá helyeznék.

1. Az Európai Egyesült Államok terve
2. A Montánunió győzelme
3. Aláírás az aggasztó előjelek árnyékában
4. A négy alapelv meghatározása