Újradefiniálják a hét főbűnt
2008. március 12. 11:00
A hét halálos - mai terminológiával súlyos - bűn újradefiniálása meglepő kategóriákkal sokkolja a hívőket: abba a drogdílerek mellett a környezetszennyezők, és a genetikusok is belekerültek.
Korábban
Közel 1500 évnek kellett eltelnie, hogy a Vatikán újragondolja a halálos bűnök kategóriáját, és a globalizáció korához igazítsa azokat. A Vatikán hivatalos lapjában, a L'Osservatore Romanóban tegnap látott napvilágot az a lista, amelyben a pápa a bűnösök növekvő számával, a szekularizált világgal és a gyónásra járók rohamosan csökkenő számával indokolta a változtatást.
A keresztény vallás, azon belül is a katolicizmus a bűnöket eredet és súlyosság szerint osztályozza. A bocsánatos bűn olyan kisebb vétek, amely megbánással, gyónással és vezekléssel jóvátehető. A középkorban, egészen a 16. századig szokás volt a bűnök megváltása zarándoklattal, misepénzzel, vagy bűnbocsátó cédula megvásárlásával. Ez utóbbiak áruba bocsátása volt az egyik oka a Luther Márton által elindított reformációnak.
A legtöbb hívő a mai napig elfogadja, hogy ez a kategorizálás az i.sz. 6. században élt Nagy Szent Gergely pápa nevéhez fűződik, majd azt a középkorban Dante Isteni színjátéka tette népszerűvé és közismertté.
Gianfranco Girotti püspök, a Vatikánban a gyónások szerepével foglalkozó Apostoli Bűnbánati Bizottság vezetője, elmondta, hogy nemrég egy egyhetes szeminárium során döbbentek rá, hogy az olasz katolikusok közel 60%-a nem jár gyónni. Éppen ezért vált szükségessé az új bűnök listájának elkészítése, amely reményeik szerint visszatereli az embereket az egyházba.
Szerintük Istent nem csak lopással, blaszfémiával vagy egyéb dolgokkal lehet megsérteni, hanem környezetszennyezéssel, morálisan megkérdőjelezhető tudományos kísérletekkel vagy genetikai manipulációkkal is. Ezek mellett mostantól főbűn lesz a kábítószerek használata és kereskedelme, a szegénységet okozó társadalmi igazságtalanságok folytatása, és - bár még vitáznak róla - az abortusz és a pedofília is. Az utóbbi egyházban való jelenléte Girotti szerint nem mérvadó, és az azzal kapcsolatos eseteket csupán a tömegmédia fújta fel.
A pápa szerint ezen kívül nagyon fontos, hogy a papok megértőbbek legyenek a bűnösökkel és a gyónásokkal kapcsolatban, ugyanis a kemény büntetések és dorgálások sokakat elriaszthatnak. Az egyházfő a cikkben kikelt a világ istentelensége ellen is, mondván a hedonizmus és a fogyasztói társadalom már az egyház létét veszélyezteti, és belülről teheti tönkre a keresztény hitet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.