Német vita a Stasi tűzparancsa miatt
2007. augusztus 15. 09:00
Élénk vita középpontjába került a Stasi archívumából minap előkerült dokumentum Németországban, és az irat felbukkanása ismét ráirányította a figyelmet a keletnémet múlt tisztázatlan pontjaira is.
Korábban
A Stasi-aktákat kezelő hivatalnál előkerült dokumentumot felbukkanása után az első olyan iratként értékelte a hivatal, amely azt bizonyítja, hogy a keletnémet belügyi egységeknél létezett feltétel nélküli tűzparancs a határsértők megállítására. Még a hét végén ismertté vált azonban az is, hogy egy hasonló dokumentum már korábban is szerepelt tudományos értekezésekben, de a szélesebb nyilvánosság eddig nem tudott róla.
|
A menekülés közben lelőtt Peter Fechtert emelik át az NDK határőrei a szögesdróton, 1962 |
Egon Krenz volt pártfőtitkár, az egykori NDK államtanácsának elnöke viszont a Bild című újság hétfőn utcára kerülő számában kétségbe vonta az utasítás létezését. "Nem volt emberölésre felszólító parancs vagy, hogy is nevezik Önök, tűzparancs?" - jelentette ki.
A Stasi-aktákat kezelő hivatal szóvivője, Andreas Schulze óvott attól, hogy az irat alapján általános következtetéseket vonjanak le a keletnémet határrezsim egészére. Nem minden határőrre, hanem a Stasi különleges egységére vonatkozott a parancs, és a dezertálások megakadályozása volt a célja - mondta. Schulze elismerte, hogy egy történész már ismertetett egy más dátumot viselő, de azonos tartalmú dokumentumot. A hivatalnál azonban "nem emlékeztek erre" - nyilatkozta a Die Weltnek. "Bosszantó hiba" történt - mondta.
|
Emlékfal a 46. évfordulón |
Wolfgang Thierse, a német parlament alelnöke szerint a felfedezés azt mutatja, hogy szükség van arra, hogy a - vezetője után - Birthler-hivatalnak nevezett intézmény önállóan működhessen a jövőben is. Nemrégiben ugyanis javaslat született arra, hogy Marianne Birthler megbízatásának 2011-es lejárta után a Stasi-akták kezelését a szövetségi archívum vegye át. Legalább ekkora időszerűséget kölcsönöz a témának az, hogy éppen hétfőn volt a berlini fal megépítésének 46. évfordulója, a fővárosban több helyszínen is megemlékezéseket tartottak ebből az alkalomból.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Megnyitották Sztálin titkos borgyűjteményét Tbilisziben
- Sorozat készült a fikciós szovjet űrprogramról
- A mai napig felismerhetőek a szovjet űrszondák a Vénuszon
- Átnevezték és felszámolják a moszkvai Gulag Múzeumot
- A Szovjetunióban betiltott festményeket állítanak ki Londonban
- Negyven éve történt a történelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája
- Luxusmárkaként született újjá a szovjet Rakéta óra
- Megmentett csernobili fotóarchívumból nyílt kiállítás Budapesten
- A történelmi dezinformációt és a katyni hazugságot vizsgálják Varsóban
- Csúcstechnológiával védik a 250 éves stuttgarti parkot 18:35
- Állami mentőövet kérnek a brit kerámiaipari örökségi védelmére 17:48
- Hétezer éves, fej nélküli csontvázakat találtak Szlovákiában 16:11
- Középkori eredetű a rómainak hitt spanyolországi sisaklelet 15:33
- Ötvenöt évvel ezelőtt avatták fel Magyarország második nukleáris létesítményét 14:41
- A Tudomány Fája címet kapta a margitszigeti ősplatán 14:05
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19














