Hohenzollern homlokzatot kap a művészetek univerzuma
2007. július 11. 10:00
A német kormány 480 millió eurós költséggel építtet egy új épületet Berlinben - az egykori Hohenzollern királyi kastély eredeti homlokzatával.
Korábban
Amikor még állt az NDK-palota |
Ősszel sor kerül építészeti pályázat kiírására és Tiefensee arra számít, hogy a világ minden részéből száz számra érkeznek majd pályázatok. A zsüri kijelöli a 40 legjobb pályázatot és azok közül választanak majd. Engelbert Lütke Daldrup államtitkár nem tart tőle, hogy túllépnék az előirányzott költségeket, ugyanis a tervezetbe egy "ütközőt" is beépítettek. Az építkezés költségeit eredetileg 670 millió euróra becsülték, de Tiefensee kedvezőbb tervet nyújtott be, amely lemondott szállodáról és egy mélygarázsról.
Bernd Neumann kulturális államminiszter Berlin számára "óriási nyereségnek" nevezte a Humboldt-Fórum felépítését. Másrészről viszont a Lafontaine vezetésével nemrég megalakult ellenzéki Baloldal Pártja ötletszegénynek nevezte az elképzelést. A hajdani NDK-ban vezető tisztségeket betöltött baloldali politikusok az egykori porosz birodalom iránti nosztalgia megnyilatkozásának tekintik a Hohenzollern kastély tervezett újjáépítését. Az NDK egykori Köztársasági Palotájának lebontása a német újraegyesítés után 17 évvel tiltakozásokat váltott ki a lakosság egy részénél.
A második világháborúban Berlin ostroma során súlyosan megrongálódott királyi palota lerombolását abból az elképzelésből kiindulva rendelte el 1950-ben a sztálinista vezetés, hogy szakítani kell a porosz monarchia múltjával. Ezután határozták el egy modern stílusú Köztársasági Palota felépítését, amely a kelet-német parlamentnek és egy kulturális központnak is helyet adott, de azbeszttel szennyezett épület volt.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.