A szovjet diplomácia győzött a genovai értekezleten

Háborúellenes szovjet követelések

Lloyd George

Az olasz kormány meghívására több mint harminc ország delegált küldöttségeket az eredetileg gazdasági-pénzügyi tematikájú tanácskozásra, amely az Egyesült Államok távolmaradása nyomán már "európai értekezletnek" is minősült. Szovjet-Oroszország ezúttal első ízben képviseltette magát átfogó nemzetközi tanácskozáson.

A genovai konferenciával kapcsolatos egyik nyugati szándék az volt, hogy ha a katonai intervencióval nem sikerült térdre kényszeríteni a szovjeteket, akkor más úton-módon kell ezt keresztülvinni. Megoldásnak kínálkozott egy külön az "Európa gazdasági helyreállítására" hivatott tanácskozás összehozása, amely módot adhatott volna a tőkés rendszer ellentmondásainak szovjetellenes platformon való elsimítására, szovjetellenes egységfront összekovácsolására.

Az orosz küldöttségvezető Lenin személyes megbízásából a konferencián első ízben hirdette meg "a két rendszer békés együttélésének" elvét és feltételeit, valamint az "átfogó fegyverzetcsökkentés" programját. Ez utóbbival szemben egyedül a francia küldöttségvezető, Barthou lépett fel nyíltan, a többiek jobbnak tartották nem irritálni országuk közvéleményét.

Georgij Csicserin szovjet-orosz külügyi népbiztos, delegációvezető a génuai konferencia első plenáris ülésén, 1922. április 10-én nagy visszhangot, egyben a nyugati delegációknál felhördülést kiváltó beszédet tartott. A militarizmus terheinek enyhítését, a fegyverzet általános csökkentését, a hadseregek zsugorítását, a hadviselés szabályainak kijavítását, a legbarbárabb harcmódok, egyebek között a légi hadviselés betiltását, a békés lakosság elleni katonai akciók szigorú betiltását követelte. Nem csoda, ha ezek után a konferencia azonnal levette laza napirendjéről a leszerelési témákat és bizonytalan későbbi tárgyalófórumok elé utalta (Hága, Genf, Róma, Locarno, stb.).

A szovjet delegáltak

A tanácskozás egyik történelmi jelentőségű mozzanata volt, hogy a szovjeteknek sikerült kiszakítani Németországot a nyugati egységfrontból. Ez benne volt a "lenini útmutatásokban", amelyek számoltak Németországnak a reá kényszerített Versailles-i szerződéssel való elégedetlenségével. A szovjetellenes német vezető körök sajátos helyzetüknél fogva nem jutottak közös nevezőre az antant-hatalmakkal. Moszkva köztudottan nem ismerte el a "rabló" Versailles-i szerződést, ezáltal jobb nemzetközi pozícióhoz juttatta Németországot és enyhítette a győztes hatalmaknak reá kifejtett nyomását.

Az persze már a génuai konferencia első ülésén világossá vált, hogy a német delegáció nem szándékozik az antant-hatalmak szertelen igényeit aktívan támogatni, Nagy-Britannia ugyanis szóba sem engedte hozni a Versailles-i szerződés rendelkezéseinek enyhítését és a német jóvátétel problematikáját. Az 1922. április 16-án tető alá hozott rapallói szerződés az orosz diplomácia megnyilatkozásai szerint "a két tulajdonrendszer - a szocialista és a kapitalista - közötti egyenjogúságot rögzítette".

1. Háborúellenes szovjet követelések
2. Francia ellenlépések