Megszületett Joseph Haydn osztrák zeneszerző
2004. szeptember 13. 12:06
A zeneirodalom egyik legtermékenyebb alkotója Rohrau-ban látta meg a napvilágot. 1740-től a bécsi Stephansdom fiúkórusának tagja volt, majd egy ideig kísérő N. Porpora énekóráin, ahol ugyan szolgaként kezelték, de zeneszerzés oktatásban részesült. 1759-1761-ig Morzin gróf házizenekarának igazgatójaként dolgozott, majd Esterházy Pál Antal herceg szerződtette másodkarmesternek Kismartonba. 1766-ban Haydn lett az elsőkarmester. 1769-ben a zenekar a Fertő-tó közelében lévő esterházai kastélyba települt. 1790-ben Miklós herceg halála után fia, Antal feloszlatta az együttest, de Haydnnak meghagyta karmesteri rangját és évi nyugdíjat biztosított számára. A mester Bécsbe költözött, majd eleget téve a többszöri meghívásoknak Londonba utazott, ahol óriási ünneplésben részesült. A 12 londoni szimfóniával művészi fejlődésének csúcsára ért. 65 éves korában írta meg A teremtés és Az évszakok című oratóriumait, két legterjedelmesebb művét, s ebből az időből származik hat ünnepi miséje is. Szülőhazájában is tisztelettel halmozták el. Zeneszerzői működése - Bach halála után - a barokk stílus utolsó nagy korszakára tevődött; a rokokó, a bécsi klasszikus nyelvezet megteremtője, utolsó műveivel pedig már előkészítője volt e stílus romantikus szellemű felbomlásának. Egy-egy műfaj - elsősorban a szimfónia és a vonósnégyes - sajátos arculatának kidolgozója. Számos oratórium, egyházi zenemű, opera és dal szerzője. Bécsben hunyt el 1809. május 31-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.