Forradalmak szemtanúja volt a 20. század legnagyobb lengyel újságírója
2007. március 2. 10:15
A XX. század legnagyobb lengyel újságírójának nevezte a szejm elnöke a varsói parlamentben Ryszard Kapuscinskit, aki 75 éve született.
Korábban
Életveszélyes kalandok Afrikában
Hírügynökségi újságíróként fiatalon - már az 50-es évek végén - kijutott Afrikába. Ösztönös vonzódását a legszegényebb, elmaradott országokhoz egy interjúban azzal indokolta, hogy gyermekkorát olyan környezetben élte le, amely akkor bízvást a harmadik világhoz volt sorolható. `A fejlett, jómódú országokban egyszerűen nem érzem jól magamat` - mondta egy, őt faggató riporternek, amikor már világhíres író volt.Könyveiben részletesen beszámolt minderről. Jó példa a kongói válság, amelynek kitöréséről, a függetlenség kikiáltása utáni katonai puccsról 1960 júliusában Varsóban értesült. Akkori főnöke, Mieczyslaw Rakowski hallani sem akart egy kongói utazásról, miután az ottani kormány az összes szocialista állam polgárait kiutasította. Hogy vigasztalja Kapuscinskit, kiküldte Nigériába (ahol akkor éppen semmi nem történt).
A Patrice Lumumba kormányfő meggyilkolása miatt felháborodott feketék egy napon az összes fehéret kiterelték a Résidence Équateur szállóból, összeverték, majd teherautón elszállították őket - nyilvánvalóan kivégzés céljából. A cseh-lengyel duót az mentette meg, hogy szobájuk ajtaja nem a szállodai folyosóról, hanem egy teraszról nyílt, és a fegyveres banditák csak a folyosón végigmenve "inspiciálták" a szobákat, fehérek után kutatva. Később belga zsoldosok karmai közé kerültek Bujumburában (Burundi akkor még belga gyarmat volt); a kivégzéstől csak az ENSZ etióp katonáinak megérkezése mentette meg őket.
Hat évvel később, az akkor már szintén polgárháború dúlta Nigériában fegyveres útonállók fogták el, amikor Lagosból a zendülő jorubák földjére tartott autóval, hogy személyesen győződjön meg az ottani állapotokról. Mivel pénze már nem volt, hogy kiváltsa magát (a korábbi útonállók elvették utolsó fontjait), a banditák leöntötték benzollal, hogy élő fáklyát csináljanak belőle. Ám a kését a tudósító torkához szegező részeg bandavezér - saját mozgalma, az UPGA jelszavait skandálva - váratlanul nevetőgörcsöt kapott. A röhögés átterjedt a többiekre is, és végül futni hagyták a halálra vált lengyel újságírót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap