Fába zárt történelem

2006. december 14. 12:30

Korábban

Katalogizálják a spanyol famatuzsálemeket

Azonosították Hódító Vilmos ezeréves ajtaját

A túlzott fakitermelés mindig veszélyt jelentett

Víz alatti régészet a Dunában és a Balatonban

Kormeghatározás átlapolással

Nem kell mást tenni, mint kivágni egy élő fát, melyben a legkülső évgyűrű a kivágás évében képződött. Ha lemérjük az évgyűrűk vastagságát, akkor minden adathoz hozzá tudunk rendelni egy évszámot, ugyanis a legkülső évgyűrű az idei esztendőben nőtt, az előtte lévő tavaly, az azelőtti tavalyelőtt... Ezzel az eljárással nagyjából 100 esztendő évgyűrűvastagságait ismerhetjük meg, mert az erdészek általában 90-120 éves vágásfordulókat alkalmaznak, azaz ennyi időnként vágják ki az adott terület teljes faállományát. Az ennél idősebb korok évgyűrű-vastagságainak megismeréséhez használhatjuk a Douglass által felismert átlapolást.

Mintavételi eszközök

Keresnünk kell egy olyan gerendát, pl. egy idős ház gerendáját, amelyben olyan korú évgyűrűk őrződtek meg, melyek fellelhetők az általunk kivágott fában is. Ugyanis a két fa életében volt egy olyan rövid, átfedő, "átlapolható" periódus, amikor a gerendává átalakított öreg fa még élt, az általunk kivágott fa pedig ifjú csemeteként már élt. Ha ezeket az adatokat egymáshoz illesztjük, akkor máris meghatározhatjuk az ismeretlen kivágású korú gerendában lévő összes évgyűrű keletkezési korát, és így a 19. század közepéig megkaptuk az egyes esztendőkhöz kapcsolható évgyűrűvastagságokat. Ekkor keresnünk kell egy olyan gerendát, amelyben olyan korú évgyűrűk őrződtek meg, melyek fellelhetők az általunk megvizsgált öreg ház gerendájában is... És a folyamatot sokszor ismételve messze eljuthatunk a múltba.

Katalogizálják a spanyol famatuzsálemeket
Az Élő Legendák elnevezésű spanyol program kutatói - történészek, biológusok, filmesek és fotósok - három éven keresztül járták az országot, hogy összeírják a legöregebb fákat. Ebben a már meglevő erdőleltárak, az erdészek, az önkormányzatok, valamint a lakossági bejelentések is segítették őket.

Természetesen az elmondottak kissé leegyszerűsített módon ismertetik az eljárást. Ugyanis a gyakorlatban nem egy-egy fa adatait használják fel a kutatók, hanem sok tucatnyiét, hogy a fák egyéni növekedési sajátosságait ki lehessen szűrni. Például a dél-német területre érvényes tölgykronológia készítésekor minden esztendőhöz 150 fa adatát használták fel. Így érthető, hogy a "végtelen fa" összeállítása nem megy gyorsan, mert míg az utóbbi 150-200 évről relatíve könnyen szerezhetők adatok, mert a környezetünkben ilyen korú fák fellelhetők, addig a középkorból, vagy a római korból ezt lényegesen nehezebb megtenni. Idővel viszont sikerül.

Ilyen adatbázis birtokában a régészeti ásatásokon, vagy a műemléki kutatások során előkerülő famaradványok a bennük megőrződött évgyűrűik segítségével keltezhetők: az ismeretlen korú maradvány évgyűrűvastagságainak lemérése után, meg kell keresnünk "végtelen fánkon" azt a szakaszt, ahol megegyezik a két adatsor, így megkapjuk az egyes évgyűrűkhöz tartozó évszámokat, és így keltezhetővé válik a maradvány. Ha az ismeretlen korú maradvány legkülső évgyűrűjének vastagságát mérjük csak le, akkor az adatbázisban számtalan ilyen, vagy közel ilyen vastag évgyűrűt találhatunk. De ha hozzávesszük az előtte lévő évgyűrű vastagságát is, akkor ez a két évgyűrűvastagság ilyen sorrendben lényegesen kevesebbszer fordul elő az adatok között. Ha újabb adatot veszünk hozzá, akkor e három, adott sorrendű, vastagságadat még kevesebbszer lelhető meg. Ezt folytatva egy 30 tagból álló sorozat esetén nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy ezek az évgyűrűvastagságok az adott sorrendben egyszer, és csak egyszer fordultak elő az elmúlt sok ezer évben.

A kutatások során olyan maradványok használhatók, amelyek legalább 30 évgyűrűt tartalmaznak. Ez általában nem jelent akadályt, mert egy arasznyi széles famaradványon általában ennél jóval több évgyűrűt is lehet találni. De a "biztonság kedvéért" a kutatók az 50-70 adatnál hosszabb mintákat "kedvelik".

előző oldal következő oldal 3 / 6