Megszületett Tycho Brahe dán csillagász
2004. szeptember 13. 12:06
1559-62 között jogot tanult Koppenhágában. A csillagászat felé az 1560. augusztus 21-i teljes napfogyatkozás fordította, amelyet előre jeleztek. Ezután nappal jogot tanult, éjjel a csillagokat figyelte. Matematikatanára Ptolemaiosz Almagesztjét adta a kezébe, más tanárai glóbuszok készítésében segítették. 1562-65 között a lipcsei egyetemen tanult. 1563-ban végezte első észlelését a Jupiter és a Szaturnusz együttállásáról, s megállapította, hogy a csillagok és bolygók helyzetét regisztráló naptárak és táblázatok igen pontatlanok, több napos eltéréssel jelezték előre ezt a jelenséget. Elhatározta, hogy az égbolt megfigyelésének szenteli életét e táblázatok pontosítása céljából. 1565-70 közt beutazta Európát, Rostockban, Wittenbergben, Bázelben és Augsburgban tanult, s beszerzett több matematikai és csillagászati eszközt. 1571 körül Scaniában (a mai Dél-Svédországban) telepedett le, s egy rokona birtokán kis csillagvizsgálót épített. Itt 1572. november 11-én egy `új csillagot`, novát figyelt meg a Cassiopeia csillagképben, fényesebbet a Vénusznál. A felfedezésről 1573-ban közölt De nova stella című dolgozata révén európai hírű csillagász lett. II. Frigyes dán király, hogy otthon tartsa, 1576-ban neki adta az Oresund közepén fekvő Hven (ma: Ven) szigetet, ahol a király támogatásával létrehozta a modern idők első csillagászati obszervatóriumát. II. Frigyes 1588. évi halála után utódjával, IV. Keresztéllyel megromlott a viszonya, nagy anyagi igényei miatt. Az egyházzal és a nemességgel is összeveszett, ezért 1597-ben elhagyta Vent, rövid ideig Rostockban és a Hamburg melletti Wandsbeckben élt, majd 1599-ben Prágában telepedett le, II. Rudolf császár pártfogása alatt. Életművének java - a pontos csillagászati megfigyelések és ezek regisztrálása - már Uraniborgban megszületett. Katalógusa csaknem 800 csillagról tartalmaz adatokat. Kozmológiai elképzelése egy módosított kopernikuszi rendszer volt, melyben a bolygók a Nap körül keringenek, az viszont a mozdulatlan Föld körül mozog. Fő műve, a Progymnasmata, csak halála után, 1602-ben jelent meg. Halála után minden észlelési anyaga Keplerre maradt, aki utolsó éveiben a munkatársa volt. Brahe adataival dolgozta ki Kepler a Naprendszer három mozgástörvényét, s megalapozta Newton munkásságát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito 09:50
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim 09:20
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.