Aki megalapította Izraelt: 120 éve született David Ben Gurion
2006. október 16. 16:00
Százhúsz éve, 1886. október 16-án született az orosz uralom alatti Lengyelország Plonsk nevű kisvárosban, Varsó mellett David Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke.
Korábban
A cionizmus élharcosa
Igazi neve David Grün volt, lelkes cionista apja révén lett maga is híve a palesztinai zsidó állam megteremtésének. Tanulmányozta a filozófiát, a görög kultúrát, a buddhizmust, bibliamagyarázatokat is írt. Csatlakozott az Ezra cionista mozgalomhoz, majd a Poale Cion (Sion munkásai) szövetség egyik alapítója volt. 1906-ban a pogromok elől a török uralom alatti Palesztinába ment, ahol több zsidó telepen végzett mezőgazdasági munkát. Ekkor vette fel a héber Ben Gurion nevet, részt vett a szocialista mozgalomba Hasomér Hacájir (Ifjú Őrök) megszervezésében. Bár maláriát kapott s éhezett is, nem vesztette szem elől a Poale Cion 1907-es kongresszusán meghirdetett célt, a zsidó nép politikai függetlenségét.Miután a brit kormány 1917-ben kiadta a zsidóknak nemzeti otthont ígérő Balfour-nyilatkozatot, Ben Gurion a Zsidó Légió tagjaként visszatért Palesztinába. A terület népszövetségi mandátumot kapott, ő pedig 1921-ben Ben Cvivel létrehozta a szakszervezeti szövetséget, a Hisztadrutot. Ezt szánták a majdani zsidó állam magjának, így társadalmi, gazdasági, biztonsági tevékenységet is végzett, egyik célja a 20-as, 30-as években a palesztinai letelepedés és földvásárlás segítése volt. Ben Gurion 1930-ban alakította meg az Izraeli Munkáspártot, amelynek 1965-ig elnöke volt. 1935-ben a Cionista Világszervezet, és annak végrehajtó szerve, a Palesztinai Zsidó Ügynökség vezetője lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap