2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az amerikai elnök zsidózik naplójában

2003. július 14. 10:35

Az Egyesült Államok országos levéltára múlt heti sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a Truman Könyvtár egyik munkatársa megtalált egy korábban ismeretlen Truman naplót 1947-ből. Az Egyesült Államok 33. demokrata párti elnökének kézzel írt naplója ezidáig rejtve maradt egy new yorki ingatlantanács által kiadott kézikönyv hátsó részén. A napló két bejegyzése azonnal figyelmet keltett: 1947. július 21-én Truman a zsidókról azt írja, "nagyon-nagyon önzők." Egy pár nappal későbbi, 1947 július 25-én kelt bejegyzés szerint Truman felajánlotta Dwight Eisenhowernek, hogy támogatná demokrataként való jelölését 1948-ban, ha MacArthur úgy dönt, hogy republikánus jelöltként indul. Truman később tagadta, hogy létezett ilyen felajánlás.

Korábban

Ötvenöt éves a Marshall-terv
1948. március 31-én fogadta el az amerikai törvényhozás két háza az Európai Újjáépítési tervet (ERP), amely április 3-án a külföldi segélyekről szóló törvényben öltött jogi formát.

A most megtalált naplót 1965-ben, nyolc évvel halála előtt ajándékozta az emlékkönyvtárnak Truman. A New York-i ingatlantanács 1947-es évkönyve az első 160 oldalon a tanács munkájáról, tagjairól, tisztviselőiről szól és csak hátsó részében rejti az elnöki naplót. Nem csoda, hogy címe és külseje alapján 1965-ben könyvként katalogizáltak. A könyvtár legutóbbi átrendezésekor azonban egy alkalmazott véletlenül felütötte, ekkor tünt fel, hogy a hátsó jegyzetrészt Truman sűrűn teleírta.

Truman 1947. július 21-én így ír: "Megítélésem szerint a zsidók nagyon-nagyon önzők. Nem érdekli őket, hány észt, lett, lengyel, jugoszláv vagy görög dipi (háborús menekült - a szerk.) vesztette életét, mindaddig, amíg ők különleges bánásmódban részesülnek. Ha pedig pénzügyi, fizikai vagy politikai hatalmat szereznek, Hitlernél és Sztálinnál is kegyetlenebbül bánnak az alacsony sorban élőkkel. Így van ez, ha az elnyomottak hatalomra kerülnek, legyenek bár oroszok, zsidók, négerek, vezetők, munkások, mormonok vagy baptisták. A hatalom birtokában kevesen emlékeznek korábbi elnyomott helyzetükre " - olvasható a naplóban.

Meglepőnek tűnik ez a kirohanás Harry Trumantól, az Izrael államot megalapítása után külügyminisztériuma ellenében is elismerő amerikai elnöktől. "Teljesen elfogadott volt ez a beszédmód" - nyilatkozta a Washington Postnak Sara J. Bloomfield, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója. Bloomfield szerint a megjegyzés "tipikus példája a kulturális antiszemitizmusnak", mely a háború után az amerikai társadalom egészében megszokott volt.

"Senkit sem lehet antiszemitának nevezni, aki ekkora szerepet játszott Izrael megalapításában" - nyilatkozta a Washington Postnak John Lewis Gaddis, a Yale Egyetem történészprofesszora. Gaddis szerint "Truman naplójában gyakorta kritikus, néha túlzottan is kritikus a zsidókkal szemben. Ettől azonban még nem volt zsidógyűlölő".

Harry Truman 1934-44 között szenátor, 1945 januárjától alelnök, április 12-től, Roosevelt halálát követően lett az Egyesült Államok demokrat párti elnöke 1952-ig. Alig volt tisztában a háborús helyzettel, alelnökként sem tudott az atomprogramról, sikertelen tárgyalásokat folytatott Sztálinnal Lengyelország ügyében. A potsdami konferencián nem sikerült elérnie a jaltai döntések részbeni megváltoztatását. A tanácskozáson értesült az atombomba sikeres kipróbálásáról s útban hazafelé döntötte el, hogy az új fegyvert be kell vetni Japán ellen. A háborút követően a Marshall-terv segítségével mozdította előre Európában az újjáépítést.

1947. július 25-én kelt bejegyzés szerint Truman találkozott Dwight Eisenhowerrel és felajánlotta, hogy támogatná a demokrataként való jelölését 1948-ban, amennyiben MacArthur úgy dönt, hogy republikánus jelöltként indul: "Ha MacArthur jelölteti magát, Ike is be kell, hogy jelentse demokrata jelöltségét, s én örömmel vállalnám a másodhegedűsi elnökhelyettesi szerepet. Egyébként is kedvelem a szenátust. Családom is boldog lenne Ike és jómagam megválasztása esetén, hogy nem vonulok többet a Fehér Házként ismert nagy fehér börtönbe."

A naplóban említett beszélgetésnek semmi nyomára nem bukkantak Eisenhower levelei, feljegyzései között. Truman később letagadta, hogy létezett volna ilyen felajánlás.

A január 6-án kelt bejegyzésben Truman az elnöki palotában kísértő ex-elnökök szellemeiről is beszámol: "Szörnyű, hogy kora reggeltől késő estig a hatalmas fehér börtönben kell egyedül dolgozni. Olyan, mint egy szellemkastélyban: a padló pattog és recseg egész este. ... fel-alá sétálnak a termekben és siránkoznak, mit kellett volna tenniük. Megkínzott lelkek, akikről hamis kép élt vagy él a történelemben, ők azok, akik visszajárnak. Pokoli hely."

Truman korábban ismert naplói mind később keletkeztek: az 1949-es, 1951-es, 1952-es, 1953-as évekből származnak. Csak néhány bejegyzés található bennük, összesen körülbelül 23 teljes oldalt tesznek ki.

Truman most megtalált naplója több bejegyzést tartalmaz, mint a korábban ismert négy napló összesen: a 42 bejegyzés összesen 5500 szóból áll. A bejegyzések számát hónapokra lebontva januárra 10, márciusra 7, júliusra 10, szeptemberre 6, decemberre 5 bejegyzés jut. Június, augusztus, október és november csak egy-egy bejegyzéssel szerepelnek; februárban, áprilisban és majusban pedig nem is készült bejegyzés.

További érdekességek a Truman naplóban: James F. Byrnes lemondása és George Marshall kinevezése; Truman kora reggeli szokásrendje; a Fehér Ház személyzetének ügyei; Truman márciusi útja Mexikóba, koszorúzás a Nińoes hősi emlékműnél; Thomas Jefferson lakásának meglátogatása Monticellóban; a zsidók és a háborús menekültek problémája; Truman anyjának halála; brazíliai utazás augusztus-szeptemberben; a Marshall-tervvel kapcsolatban a kongresszushoz intézett üzenet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár