Fekete komikus adakozik a rabszolgamúzeumnak
2006. október 5. 11:00
2007-ben megnyílhat az amerikai rabszolgaság történetét bemutató állami múzeum a virginiai Fredericksburgben. A régóta húzódó beruházás történetében most Bill Cosby kérte honfitársait, hogy fejenként 8 dollárral járuljanak hozzá a múzeum építéséhez.
Korábban
A tervek szerint 2007-ben nyílna meg a Virginia állambeli Fredericksburgben a US National Slavery Museum. A feltételes módot az indokolja, hogy megvalósítása már több mint egy évtizede húzódik, s a beruházás 200 millió dollárra taksált költségvetése nem áll még rendelkezésre.
A 8 jelképes szám: L. Douglas Wilder, Virginia állam egykori - és az Egyesült Államok első színes bőrű - kormányzója, maga is rabszolgák unokája szerint a szám alakja egyszerre utal a bilincsre, fektetve pedig a végtelen szabadságra. A múzeum leendő helyének közelében értek partot az első rabszolgaszállító hajók (Virginia Amerika egyik legnagyobb rabszolgapiaca lett), s később errefelé vívták a polgárháború több csatáját.
Két utazó kiállításuk járja már az országot, s a tanárok számára már több témába vágó óravázlatot is összeállítottak. További információk a leendő múzeum már üzemelő honlapján, a www.usnationalslaverymuseum.org címen találhatók.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap













