Irodalommal a rabszolgaság ellen
2006. június 15. 14:45
Százkilencvenöt éve, 1811. június 14-én született Harriet Beecher Stowe amerikai írónő, a Tamás bátya kunyhója című regény alkotója.
Irodalmi ambíciók a rabszolgaság árnyékában
1832-ben családjuk Cincinnatibe költözött, ahol apjukat a teológiai főiskola igazgatójává választották. Harriet első írói kísérlete is erre az időszakra esett, 1834-ben az Uncle Lot (Lót bácsi) című elbeszélésével egy pályázaton első díjat nyert. Ekkor lett tagja a város irodalmi társaságának, írói stílusát, látásmódját az e körben zajló viták is formálták. 1836-ban férjhez ment apja egyik kollégájához, Calvin Ellis Stowe lelkészhez és bibliatudóshoz, házasságukból hét gyermek született. Harriet a családi teendők mellett egy helyi iskolában tanított, az 1830-as évek végétől pedig már komolyabban is foglalkozott az írással, elbeszélései, cikkei jelentek meg különböző lapokban, s kiadták a gyermekek számára összeállított földrajzkönyvét is. Férje, aki mindenben támogatta Harriet irodalmi ambícióit, sokat betegeskedett, s emiatt minden pénzre szükségük volt, hogy az egyre gyarapodó családot fenntartsák.
Ebben az időszakban Cincinatti a rabszolgatartó és a szabad területek között fekvő határváros volt, Harriet itt szembesült először a rabszolgaság minden borzalmával. Kapcsolatba került szökött rabszolgákkal, s barátai elbeszéléseiből, a déli államokban tett látogatásai során sokat megtudott a rabszolgatartó államokról, a rabszolgák helyzetéről. 1849-ben megjelent egy Kanadába szökött rabszolga, Josiah Henson önéletrajza, végül ez indította Harrietet a Tamás bátya kunyhója megírására.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap












