Ostromjáték Buda visszavívásának emlékére
2006. augusztus 16. 15:00
A Mesterségek Ünnepe után 12 nappal, szeptember első hétvégéjén újabb látványos rendezvénynek ad otthont a Budai Vár. Ostromjáték, könyvünnep, szoborszentelés és gasztronómiai kalandok várják majd a látogatókat.
Buda Eliberata 2006
A csaknem másfél évszázadon át a török kezében lévő Budai Várat 1686. szeptember 2-án a keresztény európai nemzetek egyesített csapatai, a Szent Szövetség katonái foglalták vissza Lotharingiai Károly herceg vezetésével több, mint két hónapos ostrom után. A grandiózus katonai vállalkozás több kudarcot vallott várostrom után, a gondos és kitartó stratégiának volt köszönhető. A XVII. század keresztény európai összefogására és a dicső győzelemre emlékezünk a Buda Eliberata rendezvény keretében, amelyet együtt ünnepelnek a budavári lakosok, a katonák, az egyház.
Ostromjáték
A korabeli öltözetben és fegyverzetben játszódó, narrációval kísért ostromjátékon az érdeklődők megismerkedhetnek a történelmi szereplőkkel: a várat védő, utolsó, Abdurrahman budai pasával; a keresztény seregeket vezető Lotharingiai Károly herceggel és a többi szövetséges hadvezérrel. Az Ostromjáték a Palotanegyed Újvilág Kertjében zajlik majd: szeptember 2-án szombaton 14 órakor. Majd, a csapatok 15:30- kor sorakoznak fel a Nemzeti Galéria előtt álló Savoyai Jenő szobrához, ahol ünnepi beszédet mond Dr. Holló József altábornagy. Ezt követően a csapatok győzelmi menetté alakulnak, és végigvonulnak a Váron, hogy felidézzék a 320 évvel ezelőtti győzelem utáni vidám hangulatot és megkoszorúzzák az ostrom hőseinek szobrát: Savoyaiét, XI. Ince pápáét, és az utolsó budai pasa sírjáét. A menethez a játékra kapható nézők csatlakozását is örömmel veszik.
Könyvünnep
A rendezvény keretében zajlanak majd a Magyar Könyv Ünnepének programjai is a Szentháromság téren; itt 3 napon át könyvvásár, könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, és kulturális műsorok várják a könyvbarátokat. A pódiumbeszélgetéseken várhatóan feltűnnek majd Jókai Anna, Albert Gábor, Németh Miklós Attila, Kő Pál, Kunkovács László, Gyarmathy Lívia, Barcsa Dániel és még sokan mások. A könyvbarátok találkozhatnak az Arcanum, a Helikon, a Püski, a Masszi, a Kráter, a Kairosz, a Zarándok, a Könyes Szövetség, a Széphalom, a Pont, a Geopen, a Szabad-Tér, a Szent István Társulat, a Városháza, a Timp, a Heti Válasz, a Magyar Napló, a Napkút, a Mátyás-templom, az Országos Széchenyi Könyvtár kiadványaival és dedikálásaival.
Szoboravatás
Az 1686. évi győzelem a kereszténység győzelme is volt, ezért ezen a hétvégén az egyház is ünnepel; a Buda Eliberata keretében szeptember 2-án szombaton 11 órakor az I. Kerület, Fő u.30. sz. alatt ünnepélyesen felavatják Boldog Aviánói Márk szobrát. Ő volt az, aki nemcsak imáival, hanem tanácsaival is hozzájárult a török kiűzéséhez. Szerzetes és hitszónok, diplomata és tanácsadó, aki korának egyházi és politikai életére nagy hatással volt. Fáradhatatlanul folytatta misszióját és nem kis része volt a Szentszék, Lengyelország, a Velencei Köztársaság és a Német-Római Császárság közötti szövetség létrejöttében, amelynek köszönhetően egész Magyarország felszabadult a török uralom alól. Márk atya egy Szűzanya-képpel a kezében vonult be a felszabadított Budára. Másnap ünnepi misében adott hálát a győzelemért a mecsetből visszaalakított Mátyás-templomban.
Szeptember 3-án, vasárnap 10 órakor a Mátyás-templomban az ünnepi alkalomból Liszt Ferenc Esztergomi miséje fog felcsendülni.
Gasztronómia
A rendezvény ideje alatt több budavári vendéglátóhely ( Fortuna étterem, Hadik, Andante Borpatika, Aranyhordó, Tabán terasz, Budavári Étterem stb.) különleges, az évforduló tiszteletére összeállított és annak hangulatát fokozó menüsorral kedveskedik a Várba látogató vendégeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.