Nézzen kiállításokat Szécsényben!
2006. június 30. 16:00
A látogatók mostantól megnézhetik a Rákóczi-szabadságharc és a nógrádi végvárak törökkori történetét feldolgozó, valamint a múzeumnak otthont adó kastély XIX. századi hangulatát visszaadó tárlatokat.
Korábban
R. Várkonyi Ágnes történész a három állandó kiállítás megnyitóján ismertette: a Kárpát-medence legnagyobb végvárrendszere Nógrád vármegyét kettévágva alakult ki, ez a végvárvonal kötötte össze a királyi Magyarországot a hódoltság alatt álló területekkel. A tárlaton kiemelt helyet kapott az 1705-ös szécsényi országgyűlés bemutatása, ezért a történész kiemelten szólt a Rákóczi-szabadságharc mai értelmezéséről is. Mint mondta: Rákóczi írásaiból egyértelműen kiderül, hogy a fejedelem nem a Habsburg-birodalmat akarta legyőzni, hanem az ország önállóságát biztosítani, diplomáciai törekvéseivel pedig a szomszéd országokkal való konföderáció létrehozását célozta.
A harmadik kiállítás, a kastély-enteriőr az 1800-as évek berendezési tárgyaival mutatja be az akkori tulajdonosok, a Forgách-család szalonját, valamint dolgozó- és hálószobáját. A Nógrád megye neolitikumi és bronzkori leleteit bemutató negyedik állandó kiállítást és az időszaki tárlatokat szeptemberben nyitják meg.
A felújítás miatt tavaly nyár óta zárva lévő Kubinyi Ferenc Múzeumot május végén nyitották meg újra.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap