Klebelsberg Kunó
2005. november 14. 13:00
1919 februárjában Bethlen Istvánnal létrehozta a Nemzeti Egyesülés Pártját. 1921-től belügy-, 1922-31 között vallás- és közoktatásügyi miniszter és közben, 1930-ban ideiglenesen népjóléti és munkaügyi miniszter is volt. Nevét híressé az 1922-31 közötti vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt végzett munkája tette. A magyar kultúrfölény koncepció kidolgozása és elfogadtatása után kiemelkedő részesedést (10,5 százalék) tudott biztosítani az állami költségvetésből kulturális és oktatási célokra: ennek keretében a korábbinál több, kb. 5000 népiskola építését szervezte meg.
Minisztersége alatt az oktatás legátfogóbb reformját hajtotta végre az óvodától az iskoláig. Kiépítette a tanyai iskolák hálózatát, ötezer népiskolát építtetett, elsősorban az alföldi tanyavilágban. Megreformálták a polgári iskolát és leányközépiskolát, lerakták a szegedi egyetem alapjait. Létrehozta a Testnevelési Főiskolát, megépíttette a debreceni, pécsi, szegedi egyetemeket, Tihanyban Biológiai Kutatóintézetet nyitott meg. Külföldről hazahívta Szent-Györgyi Albertet, s kutatásaihoz minden feltételt megteremtett, így a Szegeden dolgozó tudós eljuthatott a Nobel-díjig. A tudományos kutatás összehangolása érdekében akkor hozták létre a Gyűjteményegyetemet, a tudósképzés korszerűsítése érdekében felállították a bécsi, berlini és római kultúrcentrumokban működő Collegium Hungaricumokat.
Tevékenységének köszönhetően az 1930-as évek derekán a hat éven felüli lakosság 90 százaléka írt, olvasott, s az országban rohamos csökkent az analfabétizmus. Temetésén Kossuth Lajos gyászszertartása óta nem vett részt ennyi ember. A szegedi Fogadalmi Templomban nyugszik. Sírján a felirat: "Nagyot alkotni, nemesen szenvedni magyar tulajdonság."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.