I. Sándor (Romanov)

Külpolitikája 1807-ig

Uralkodása további részében leginkább a külügyekkel foglalkozott. Békés, egységes Európára vágyott, úgy vélte, hogy közvetítő szerepet kell játszania a földrészen, csakúgy, mint nagyanyjának, akit `Európa döntőbírájá`-nak neveztek.
Hatalomra kerülése után haladéktalanul megújította a szövetséget Angliával, amelyet I. Pál felmondott. Jó kapcsolatot tartott fenn Franciaországgal is, abban a reményben, hogy így `mérsékelheti` Napóleont. Szövetséget kötött Poroszországgal, és később Ausztriával is javította kapcsolatait.
Napóleon azonban másképp gondolkozott. Sándor végül arra kényszerült, hogy hadat üzenjen az újabb és újabb területeket elfoglaló, világuralomra törő hadvezérnek, aki 1804-ben császárrá koronáztatta magát. A cár magára vállalta a főparancsnoki tisztet, és figyelmen kívül hagyta Kutuzov herceg, a kitűnő stratéga tanácsait. 1805. december 2-án a szövetséges orosz-osztrák seregek súlyos vereséget szenvedtek a morvaországi Austerlitznél. II. Ferenc osztrák császárnak alá kellett írnia a békeszerződést, mert az ellenség az ő területén volt, de Oroszországon nem hagyott nyomot a háború. Napóleon terve az volt, hogy elnyeri a cár barátságát, és felosztja a két ország között a világot; Sándor ezzel szemben bosszút akart állni.
Napóleon 1806-ban legyőzte a poroszokat Jénánál és Auerstädtnél. Bár anyja és tanácsadói óva intették, Sándor barátjának, III. Frigyes Vilmos porosz királynak a segítségére sietett. Az ütközetek Kelet-Poroszországban zajlottak: a Benningsen tábornok vezette orosz sereg Eylaunál még részleges sikert aratott, de 1807. június 14-én súlyos vereséget szenvedtek Friedlandnál. Ezután került sor a `két császár` találkozójára Tilsit közelében. Az események további alakulása azt mutatta, hogy ezúttal I. Sándor volt az ügyesebb taktikus. Időt akart nyerni, megőrizte Napóleon bizalmát, és elfogadta a győztes feltételét; megígérte, hogy felmondja a szövetséget Angliával, nem töri meg a kontinentális zárlatot, és elismerni a Varsói Nagyhercegséget, mely a Lengyelország 1795-ös felosztásakor Poroszországhoz került területeken jött létre. Cserébe Napóleon szabad kezet adott a cárnak ahhoz, hogy Svédország és Törökország rovására terjeszkedjen.

1. Ifjúsága és első cári évei
2. Külpolitikája 1807-ig
3. Tilsittől 1812-ig
4. Napóleon legyőzése
5. Az utolsó évtized