I. Sándor (Romanov)

Napóleon legyőzése

Napóleon és a 600 000 fős Grande Armée 1812. június 24-én támadta meg Oroszországot. A honvédő háborúban az orosz nép szinte emberfeletti kitartásról tett tanúbizonyságot. A háború hatására Sándor feltöltődött energiával és elszántsággal. Az orosz csapatok a felperzselt föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonultak vissza a franciák elől. Napóleon abban bízott, hogy ha elfoglalják Moszkvát, a cár kapitulál. A véres borogyinói ütközet után francia kézre került ugyan a kiürített város, de épületek mintegy 90%-a hamarosan a tűzvész áldozata lett. A hódító csapdába esett: a porig égett városban nem maradhatott télire, a cár pedig nem kért békét. Időközben Sándor a közvélemény nyomására azt a Kutuzovot nevezte ki az összes orosz fegyveres erő parancsnokának, akit Austerlitz óta nem nagyon szívelt. Az idős tábornok - zseniális stratégiájának, valamint a partizánok hősiességének köszönhetően - szétzilálta és kikergette az országból a francia hadsereg maradékát. Innen már aztán egyenes út vezetett Napóleon bukásához.
`Vagy Napóleon, vagy én; mostantól fogva nem uralkodhatunk mindketten`, jelentette ki Sándor. Azt mondta, a lángokban álló Moszkva `megvilágosította lelkét`. Fegyverbe szólította Európát a rabságba taszított népek felszabadítására. Lelkesedése, állhatatossága és eltökéltsége a porosz királyt és az osztrák császárt is cselekvésre ösztönözte: 1813 októberében, a lipcsei `népek csatájában` a három uralkodó seregei súlyos vereséget mértek Napóleonra. 1814. márciusában Sándor, győztes hadserege élén, bevonult Párizsba. Napóleon lemondott, Sándor pedig - némileg vonakodva - beleegyezett az általa nem sokra tartott Bourbonok visszatérésébe. A cár nagyvonalúan viselkedett a legyőzött Franciaországgal; azt hangoztatta, hogy nem a francia nép, hanem Napóleon ellen viselt háborút.
Napóleon legyőzésével Sándor lett a leghatalmasabb uralkodó Európában. Az ő sugallatára ült össze az addigi történelem legnagyobb nemzetközi kongresszusa 1814 őszén, Bécsben. A fényűző lakomákkal, diplomáciai cselszövésekkel és heves vitákkal kísért tárgyalások során a cár szövetségesei - félve, hogy megmentőjük túlzottan nagy hatalomra tesz szert - ellenezték Lengyelország Oroszországhoz csatolását.
Napóleon 1815 márciusában visszatért Elba szigetéről, ismét átvette a hatalmat Franciaországban, így kiújult a háború. 1815. június 18-án a francia csapatok döntő vereséget szenvedtek, és a győztes uralkodók ezúttal Párizsban találkoztak, hogy megalkossák a békeszerződést; Sándor itt is közbenjárt Franciaország érdekében.

1. Ifjúsága és első cári évei
2. Külpolitikája 1807-ig
3. Tilsittől 1812-ig
4. Napóleon legyőzése
5. Az utolsó évtized