I. Sándor (Romanov)

Tilsittől 1812-ig

Az oroszok többsége felháborítónak és megalázónak tartotta a tilsiti szövetséget: úgy vélték, az orosz gazdaság katasztrofális helyzetbe kerülhet, ha megszakítják a kereskedelmi kapcsolatokat Angliával. Sándor azonban titokban tartotta valódi terveit, és a megfelelő alkalomra várt. Egykori kiképzőtisztje, Alekszej Arakcsejev szakértő segítségével átszervezte és megerősítette a hadsereget. Mindeközben népszerűsége rohamosan csökkent alattvalói körében: azzal vádolták, hogy feleslegesen áldozza fel az orosz katonák életét, s hogy tönkreteszi az országot.
Sándor figyelme egy időre megint a belpolitikára terelődött. A reformok kidolgozását az alacsony sorból származó, de kivételes tehetségű jogi szakértőre, Mihail Mihajlovics Szepranszkijra bízta, aki megfogalmazta az orosz jogrendszer teljes körű átalakításának a tervét, összeállította az orosz törvények teljes gyűjteményét, és elkészítette rendszerezett kivonatukat. Nagyszabású elképzeléseinek csak töredéke valósult meg: a cár ismét megriadt a várható ellenállástól, ráadásul a külpolitikai események újfent elterelték figyelmét a reformokról.
Sándor 1808-ban ismét találkozott Napóleonnal, ezúttal a szászországi Erfurtban. Itt azonban már sokkal tartózkodóbban viselkedett a francia császárral szemben. Mikor 1809-ben Ausztria hadat üzent Franciaországnak, a cár - noha a Napóleónnal kötött megállapodása erre kötelezte volna - nem avatkozott be a franciák oldalán. Az orosz csapatok bevonultak ugyan Galíciába, de passzívak maradtak. Napóleon szemrehányást tett Sándornak, amiért az oroszok - semleges országok hajóinak igénybevételével - kijátszották a kontinentális zárlatot, és a cár nem volt hajlandó feleségül adni hozzá testvérhúgát, Anna Pavlovna nagyhercegnőt. Sándor viszont hiába igyekezett kicsikarni azt az ígéretet Napóleonból, hogy nem hoz létre független lengyel királyságot 1810-ben, Franciaország bekebelezte a Balti-tenger partján lévő német területeket.
Az udvarban uralkodó Napóleon-ellenes hangulat arra kényszerítette a cárt, hogy száműzze bizalmasát, Szperanszkijt, aki nagy csodálója volt a császárnak és a Code Napóleonnak. Véleményét gyökeresen megváltoztatva átvette a legkedvesebb húga, Jekatyerina Pavlovna körül szerződő hazafias csoport reakciós nézeteit. Úgy ítélte meg, hogy az adott körülmények között Oroszországnak ragaszkodnia kell hagyományos intézményeihez.

1. Ifjúsága és első cári évei
2. Külpolitikája 1807-ig
3. Tilsittől 1812-ig
4. Napóleon legyőzése
5. Az utolsó évtized