Afganisztán évszámokban

Kr. e. III. évezred A fél-afganisztáni Mundigak a városi civilizáció virágkorát példázza (erődített város, mezőgazdaság, állattenyésztés, kereskedelem: lazúrkő, kerámia, Luxustárgyak).
Kr. e. II. évezred Az afganisztáni térségbe indo-iráni eredetű népesség vándorolt be (állattartó félnomád életforma).
Kr. e. II/I,. évezred fordulója A területet északon és északkeleten dard törzsek, nyugaton és délen kelet-iráni törzsek vették birtokukba és asszimilálták a korábbi őslakosságot.
Kr. e. 530 k. A perzsa Nagy Kűrosz (559-529) birodalmához csatolta Afganisztán területét és azt Dareiosz (552-529) szatrapeiákká szervezte.
Kr. e. 330-329 Nagy Sándor meghódította a Perzsa Birodalom területeit, köztük Afganisztánt. A hellénizmus elérte ezt a területet is.
Kr. e. 323 Nagy Sándor halála után a keleti tartományok részben a Szelekuidák uralma alákerültek, részben 305 után az észak-indiai Maurja Birodalom részei lettek.
Kr. e. 140-30 Baktria Szeleukida szatrapája saját királyságot hozott létre, ahol sajátos módon keveredtek a görög és az indiai kultúra elemei.
Kr. u. 1-3. század Afganisztán Kaniska kusán király 78-144) birodalmához tartozott. Ekkor indul meg Indiából a buddhizmus térhódítása.
4. század eleje A kusán királyok állama a Szaszanidák csapásai alatt széthullt.
5. század A heftaliták (fehér kunok) hódították meg a területet és az Észak-Indiát, Kelet-Turkesztánt és Közép-Ázsia más területeit is uralmuk alatt tartó birodalmukhoz csatolták.
565 A heftalita állam bukása után Afganisztán területén több kisebb vazallus állam állt fenn, amelyek a Türk Kaganátusnak vagy a perzsa Szaszanidáknak adóztak.
642 A kadiszijai és nehávendi csatákban az arabok legyőzték a perzsákat; a Szaszanida Birodalom széthullott, Afganisztán nyugati fele arab fennhatóság alá került.
7-8. század Az arab hódítás után Afganisztán a kalifátus része lett és megkezdődött az iszlamizálódás négy évszázados folyamata.
9-10. század az arab Táhirida-, Szaffárida- és Számánida-dinasztia uralma a térségben. Fejlődött a kézműipar, a kereskedelem, a városok.
977-1187 Afganisztán egy iszlám vallású (szunnita) türk dinasztia, a Ghaznavidák (nevüket a Kabultól 145 kilométerre fekvő Gazniról kapták) államának magvát alkotta. A birodalom fénykorában, a 11. század elején a mai Irán keleti részét, Afganisztánt, Pakisztánt és India egyes területeit is magában foglalta. A ghaznavidákat legyőző szeldzsuk törökök birodalmába a mai Afganisztán nyugati részei is beletartoztak.
1219 A Dzsingisz kán vezette mongolok lerohanták Afganisztánt. A 13. század folyamán a mongol betörések hosszú időre visszavetették a gazdasági és kulturális fejlődést.
1300 körül Afganisztán a mongol eredetű, de ekkorra már iszlám vallású Ilhánida-dinasztia fennhatósága alá tartozott.
1383> A mongolok földig rombolták Herát városát.
1405-1506 Herát lett Timur Lenk halála után a timuridák birodalmának fővárosa, kereskedelmi csomópont, a tudomány és kultúra központja, híres építészettel és miniatűrfestészettel.
16. század eleje A nyugati területek a Szafavidák uralma alá kerültek.
1504 Kabulban telepedett le Bábur (1483-1530), a mongol hódítók egyik közvetlen leszármazottja. 1522-ben elfoglalta Herátot, 1526-tól meghódította Indiát, majd megalapította a nagymogul dinasztiát, amely a 18. századig Afganisztán nagy részét uralta. Báburt 1530-ban Kabulban temették el. Halála után a Mogul Birodalom és a Szafavida Irán osztozott Afganisztán területén.
1672-75 Az afgán törzsek összefogása és felkelése a nagymogulok ellen.
1709 Afgán felkelés a Szafavidák ellen.
1700-as évek elején a perzsa Nadir sah elhódította a területet a moguloktól.
1747-73 Nadir főtestőre, a pastu törzsből származó Ahmad Abdáli kán az iráni hadsereg afgán egységeit Kandahárba vezette, ahol a törzsi gyűlés Ahmad Durráni néven sahhá választotta. Durráni megszilárdította hatalmát Afganisztán fölött és egyesítette az országot. Hódító háborúkkal hatalmát kiterjesztette Kasmírra, Pandzsábra, Beludzsisztánra, sőt Üzbegisztán és Tádzsikisztán egyes területeire is.
1772 Durráni halála után a birodalom a szűnni nem akaró törzsi és családi viszályok, valamint Oroszország és Nagy-Britannia gyarmatosító törekvései következtében összeomlott.
19. század eleje Az afgánok elveszítették indiai és iráni hódításaikat.
1818 Erősödő trónviszályok és belharcok következtében az ország négy önálló fejedelemségre bomlott: Herát, Kabul, Kandahár és Pesavár területén.
1826-tól Doszt Muhammad emír uralkodásával a központi helyen lévő, katonailag legerősebb kabuli fejedelemség lett a vezető hatalom, 1850-55-ben az üzbég és tádzsik kánságokat, 1855-ben Kandahárt, 1863-ban Herátot vonta uralma alá, de az ország újraegyesítésére csak utódai alatt került sor.
1839-42 Nagy-Britannia első háborúja Afganisztán ellen: az Indiától északra fekvő országnak stratégiai jelentősége volt a britek számára. Az afgán törzsek azonban, a tádzsikok és az üzbégek segítségével, visszaverték a brit csapatokat.
1878-80 A második angol-afgán háborúban a britek kikényszerítették a gandamaki szerződést(1879), amely többek között biztosította a brit ellenőrzést Afganisztán külkapcsolatai felett. Az afgánok ellenállása népi háborúban bontakozott ki, a maiwandi csatában megsemmisült egy brit hadsereg (1880 július).
1887 Orosz-brit határmegállapító bizottság rögzítette Afganisztán észak-nyugati határait.
1893 Aláírták a Durand-szerződést. Ennek értelmében Nagy-Britannia az ország délkeleti részét indiai gyarmati birtokaihoz (a későbbi Pakisztánhoz) csatolta, ezzel kettéosztotta a pastu területeket.
1893-95 Az orosz-brit határmegállapító bizottság a Pamír-fennsíkon is rögzítette Afganisztán határait.
1895-97 A pastuk felkelése a területeiket kettéosztó szerződés ellen. A britek véres megtorlásokkal sem tudták megtörni a felkelést.
1907 Orosz-brit szerződésben Afganisztánt brit befolyási övezetté minősítetté, Abdurrahman emír ezt nem hagyta jóvá, a szerződést mégis érvényesnek tekintették.
1919 A függetlenségért küzdő ifjúafgán mozgalom képviselője, Amanullah jutott hatalomra. Kinyilvánította az ország függetlenségét. A harmadik angol-afgán háborút lezáró ravalpindi szerződésben augusztus 9-én a britek elismerték Afganisztán önállóságát.
1920-as évek Az ország megkezdte külkapcsolatainak kiépítését (barátsági szerződés Szovjet-Oroszországgal, Törökországgal, Iránnal) és belpolitikájának modernizálását. (Rabszolga-kereskedelem megszüntetése, belső vámok eltörlése, az iskolaügy és az igazságszolgáltatás állami kézbe vétele, közteherviselés bevezetése, az első alkotmány kihirdetése.)
1926 Semlegességi és megnemtámadási szerződés a Szovjetúnióval.
1928-29 A törzsi arisztokrácia vezetésével felkelés tört ki, Amanullaht száműzetésbe kényszerítették. A belpolitikai feszültség, kezdődő polgárháború időszakát a függetlenségi háborúban népszerűséget szerzett Muhammad Nadir kán zárta le, aki csapataival Kabulba vonult és ott sahhá kiáltatta ki magát. Nadir sah folytatta Amanullah reformjait, meggyilkolása (1933) után fia, Zahir sah követte politikáját.
1930-as évektől az afgán monarchia óvatos, mérsékelt politikája stabilitást hozott az országnak. A második világháborúban Afganisztán semleges maradt.
1946 Afganisztánt felvették az ENSZ-be.
1955 Pakisztánnal a pastu területek miatt – melyeket Afganisztán nem ismer el Pakisztán részének – politikai feszültség alakult ki. Afganisztánban kihirdették a kivételes állapotot és mobilizálták a hadsereget.
1956 Szerződések a Szovjetunióval: szovjet hitel és műszaki segítségnyújtás Afganisztánnak. Ennek keretében épült fel 1967-re a naghlui vízerőmű, 1969-re a kabuli Műszaki Egyetem.
1964Életbe léptették az új alkotmányt, amely az abszolút monarchiát alkotmányos monarchiává változtatta.
1970-72 Az aszály nagy területeken éhínséget okozott, az aklok nagy része elpusztult, ami erősen visszavetette az ország külkereskedelmét (a karakül juhok gyapja Afganisztán második legfontosabb exportcikke).
1970-es évek A pártpolitikai egyensúly meggyengült: demokratikus átalakulást követelő baloldali, illetve az iszlám papság által támogatott, nyugatosítást ellenző jobboldali csoportok alakultak.
1973 A baloldali Parcsam (Zászló) Párt által támogatott államcsíny megdöntötte a monarchiát és kikiáltotta a köztársaságot. Lemondott az 1933 óta uralkodó Muhammad Zahir sah. Muhammad Daud miniszterelnök lett a köztársasági elnök.
1974 Daud elnök szovjetunióbeli útján szovjet-afgán egyezmények sorát kötötték meg.
1977 A Parcsam és a baloldali Halk (Tömegek) Párt Afganisztáni Népi Demokratikus Párt (ANDP) néven egyesült, majd 1978-ban fegyveres erővel megragadta a hatalmat.
1978 a Daud-kormány megbuktatása, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kikiáltása Taraki vezetésével. A Szovjetunió azonnal elismerte az új államformát és megkötötték az afgán-szovjet barátsági szerződést.
1979. szeptember 14. Hafizullah Amin kommunista hatalomátvétele. (Tarakit leváltották, majd meggyilkolták.) Országszerte lázadások robbantak ki a kormány ellen. A törzsi és az iszlám hagyományokat erősen őrző lakosság körében megindult a különböző fegyveres csoportok szervezése, akik magukat mudzsáhidoknak nevezték.
1979. december 27. A szovjetbarát kormány védelmére hivatkozva szovjet csapatok vonultak be Afganisztánba. Babrak Karmal lett az új miniszterelnök és a Népi Demokratikus Párt elnöke. Az afgán lakosság azonban gerillaháborút kezdett országa felszabadításáért és az ANDP hatalmának megdöntésére. A vidék nagy részét a gerillák (pakisztáni , majd amerikai támogatással harcoló mudzsáhidok), a nagyobb városokat és a helyőrségek közelében lévő területeket a szovjet csapatok uralták. A polgári lakosok milliói menekültek a szomszédos Pakisztánba és Iránba.
1988. május-1989. február Sokévi hiábavaló próbálkozás után a Szovjetunió kivonta 100 ezer főnyi hadseregét.
1992. április Több lázadó csoport szövetsége elfoglalta Kabult, megdöntötte a kommunista Nadzsibullah-rendszert és ideiglenes iszlám köztársaságot hozott létre. A rivális lázadó csoportok azonban harcot indítottak egymás ellen, gyakorlatilag állandó polgárháború kezdődött.
1990-es évek Az irányítást fokozatosan a (Pakisztán és az iszlám fundamentalista mozgalmak által támogatott) szunnita tálib erők szerezték meg, az ország mintegy kilenctizedére kiterjesztették uralmukat. A jelentős síita tádzsik és üzbég kisebbséget tömörítő Északi Szövetség (szintén jelentős külföldi támogatással) azonban erősen tartotta magát az északi területeken.