Cementként szilárdult meg Pompeji lakóinak tüdejében a forró hamu
2020. május 31. 08:39 Niel-Peter Granzow Busch
Kr. u. 79-ben a Római Birodalom egyik legnagyobb városa egy szempillantás alatt eltűnt a térképről. Pompeji kikötővárosát és lakosságát forró hamu és kő temette maga alá. A kutatók azóta rekonstruálták, hogyan is zajlott le a város haláltusája óráról órára.
Korábban
Megmozdul a föld
Az első figyelmeztetés kora hajnalban érkezett 79. augusztus 24-én. Az itáliai Pompeji kikötővárosában az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek. Ezután egy újabb, kisebb földrengés sújtotta a Nápolyi-öbölben fekvő nagy kikötővárost. A több mint 20 ezer lakos többsége mégis nyugodtan aludt tovább.
Mikor a nap néhány órával később felkelt, úgy tűnt, nincs semmi baj. A kereskedők a piacon gyümölcsöt, kenyeret, zöldségeket és friss halat kínáltak, a vevők az árukat kóstolgatták.
Pompeji központjában, a pékségben a pék a kenyereket a sütőbe csúsztatta, a termékenységistennő, Ízisz templomában pedig a papok épp a szertartásokra készülődtek. Dél körül a város nagy villáiban a rabszolgák hozzáláttak az ebéd előkészületeihez.
A jómódú kereskedő, Gaius Julius Polybius főutcán (a Via dell’Abbondanzán) lévő luxusvillájának lakói is az ebéd elkészítésével foglalatoskodtak. Gaius Julius mellett jelen volt a neje, öt gyermeke, az unokaöccse és annak állapotos felesége, valamint a család rabszolgái is.
Épp hozzáláttak volna az ebédhez, amikor egy csapásra minden összeomlott.
Fülsiketítő zajjal kísérve megremegett a föld, még a legnagyobb épületek is meginogtak.
Rögtön ezután Pompeji hüledező lakói szeme láttára a körülbelül 10 km-re, északra fekvő Vezúv hatalmas hamu- és tajtékkőoszlopot lövellt ki magából.
Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompeji házaira és rémült lakosaira. Elérkezett az Ítélet Napja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap