Forró magyar őszök

Brutális körülmények között védték két héten át mocsárban megfeneklett tankjukat a szovjet katonák

2018. június 28. 17:27 Múlt-kor

1943 decemberére már véget ért a Harmadik Birodalom számára katasztrofális sztálingrádi, majd a kurszki csata is, azonban a győzelem a keleti fronton még messze volt a Szovjetunió számára. A két eltökélt ellenség sokszor a végsőkig készen állt küzdeni, erre szolgál példaként két szovjet harckocsizó története is, akik 13 napon keresztül tartottak ki egy mozgásképtelen T–34-es fedélzetén a sorozatos német támadásokkal szemben.

csernisenko-t-34

1943 őszén vad csaták zajlottak a Szovjetunió északnyugati részén fekvő Pszkovi terület (oblaszty) Nyeveli járásában (rajon), amely a területi székhely Pszkovtól délre található. A szovjet 3. és 4. rohamhadsereg csapatai feladatul kapták a térség megtisztítását az ellenséges csapatoktól, végül sikerült is áttörniük a német vonalakon. A szovjet csapatok veszteségei naponta 2000 halottra és sebesültre rúgtak. A Nyeveli járásban zajlott kéthavi harc során körülbelül 43 500 embert veszítettek. Ez azonban nem állította meg az offenzívát, és a két rohamhadsereg fenntartotta támadását a térségben található kulcsfontosságú pontok ellen.

A németek eközben tartalékerőikkel erősítették meg pozícióikat. 1943. október 6-án egy német tartalékhadosztály egyik ezrede megérkezett Nyevel városától északra egy Gyemeskovo nevű falu környékére. Ebben a térségben sikerült megálljt parancsolniuk a szovjet előrenyomulásnak. A német főerőket a 3. észt SS-önkénteshadosztály támogatta a frontvonal mögött a partizánok elleni küzdelemben.

Az SS-egységek a legradikálisabb módszerekhez folyamodtak a partizánok elleni harcban: civileket lőttek agyon, partizánok falvait rombolták le, és tömegesen deportálták foglyaikat Németországba. A szovjet csapatokat a civilek elleni várható retorzió annál jobban késztette arra, hogy ne engedjék el a már elfoglalt területeiket. Így gondolkodott egy bizonyos szovjet harckocsi legénysége is.

A Pszkovot és Nyevelt összekötő utak még az orosz normák szerint is borzalmas minőségűek voltak. A vidék lápos és mocsaras volt, ami nehezítette az utánpótlást. Emiatt a ritkán előforduló magaslatok és útkereszteződések rendkívül értékesek voltak mind a védekező németek, mind az előrenyomuló szovjetek számára. A tél beálltával a szovjetek haladása igencsak lelassult.

1943 decemberében Gyemeskovo és környéke egy erősen védett német gócpont volt, amely egy 184,2 néven ismert magaslat körül összpontosult egy Gyemeskina nevű kisebb falu közelében. Az itt található útkereszteződés utánpótlási szempontból felbecsülhetetlen értékű volt a német csapatok számára. A pont stratégiai fontosságának tudatában a németek aknavetőállásokat, három sor lövészárkot, és álcázott lövegállásokat alakítottak ki. Mindemellett páncélos erő is állt a rendelkezésükre az 502. harckocsizászlóalj formájában.

A szovjet 3. rohamhadsereg parancsnoksága az állások megtámadása mellett döntött. December 17-én a 118. harckocsidandár egyik zászlóalja arra kapott utasítást, „foglalja el Gyemeskovo falut és indítson támadást a Leningrád-Kijev autóút mentén.” A tervvel azonban már kezdettől fogva problémák voltak.

Dzimijev százados és harckocsizászlóalja gyalogsági támogatással megtámadta a falut és a magaslatot. Egy megerősített állásból a német PaK–38-as páncélelhárító lövegek a terepet kihasználva könnyedén képesek voltak felvenni a harcot a szovjet harckocsikkal szemben. A szovjet gyalogságot géppuskatűzzel távol tudták tartani a tankoktól, így támogatásuk nem tudott érvényesülni. A domb alja ráadásul havas-sáros mocsárrá alakult, így nehéz volt a harckocsik számára a haladás.

E tényezőknek köszönhetően a szovjet tankok közül négy azonnal harcképtelenné vált, amint a nyílt terepre ért. Nem sokkal ezután további kettőt lőttek ki a németek. A harc közben az utolsó T–34-es parancsnoka, Tkacsenko hadnagy arra tett kísérletet, hogy a páncélelhárító lövegek állását megkerülve annak védtelen oldalát támadja, azonban a manőver közben a tank egy hófödte mocsárban elakadt. Innen azonban még mindig képes volt sikeresen megsemmisíteni a német állást.

A mozgásképtelen harckocsit látva a magaslatot védő német gyalogság megkísérelte körülvenni és megadásra bírni annak személyzetét. A szovjet harckocsizók azonban továbbra is úgy gondolták, ki tudják mozdítani a T–34-est a mocsárból, így nem hagyták el azt. Ezzel párhuzamosan a szovjet gyalogság is Tkacsenko tankjához ért, és távol tartotta a németeket. A harckocsi személyzetének elszántsága tovább buzdította őket a fedezettűz fenntartására. Így együttesen sikerült az éj beálltáig kitartaniuk.

Mivel nem volt rádiókapcsolata feletteseivel, Tkacsenko elküldte a négyfős személyzet egyik tagját, Kovljugint, hogy tegyen jelentést és kérjen segítséget a harckocsi elmozdításához. Az éjszaka folyamán a németek tovább támadták a tankot, és sikerült egy pontot átütniük annak páncélzatát. A robbanásban Tkacsenko súlyosan megsebesült, így őt kénytelenek voltak elszállítani. A harckocsiban így ketten maradtak, egy bizonyos Csernisenko őrmester és a járművezető Bezukladnyikov.

Bezukladnyikov a következő német támadás során megsebesült, majd életét vesztette. Ekkor egyetlen ember, Csernisenko maradt a T–34-esben. Másnap egy másik egység harckocsizója, Alekszej Szokolov őrmester érkezett Csernisenko megsegítésére. Szokolov a Finnország elleni téli háború (1939-1940) veteránja volt és Sztálingrádnál is harcolt – összesen két általa kezelt tank kilövését élte már túl. Mindemellett tehetséges járművezető és szerelő is volt. Ketten újabb kísérletet tettek a harckocsi kimozdítására a mocsárból, sikertelenül. Eddigre a T–34-es már igen mélyre süllyedt.

Ezen a ponton a megrekedt tankot fedező gyalogság kénytelen volt hátrébb húzódni az ellenséges aknavető- és géppuskatűz miatt. A szovjet gyalogság ezáltal 800 méterre került Csernisenko és Szokolov megrekedt T–34-esétől. Ehhez képest a német csapatok mindössze 100 méterre voltak, és előrenyomulni készültek. A két harckocsizó szerencséjére a pozíciójuk és a terep lehetetlenné tette, hogy a németek komolyabb páncéltörő fegyvert, például egy löveget megfelelő helyzetbe hozzanak az elpusztításukhoz. Csernisenko és Szokolov viszont elmenekülni sem tudtak, mivel a nyílt terepen a németek tisztán látták a tankot és környékét. A két katona így úgy döntött, a T–34-es relatív biztonságát választják.

Nem rendelkeztek sok élelmiszerrel: néhány doboz konzerv, kétszersült, és némi disznózsír. Vizet kénytelenek voltak a mocsárból meríteni, nem volt más választásuk. Egyetlen előnyük az volt, hogy sok lőszerük volt még, továbbá hogy a harckocsi oly módon süppedt bele a mocsárba, hogy az eltakarta a leggyengébb pontjait.

Csernisenko emlékirataiból:

„Őszintén szólva, az ostrom során ezek a harcok mind egyetlen csatává folytak egybe emlékezetemben. A napokat sem tudnám megkülönböztetni egymástól. A fasiszták különböző irányokból próbáltak minket megközelíteni, csoportokban és egyedül is, a nap különböző időszakaiban. Állandó készültségben kellett lennünk. Rövideket aludtunk, felváltva.”

„Az éhség kínzó volt, a fém égette a kezünket. Csak a löveg és a géppuska kezelése mellett kaptunk némi hőt, de az éhség nehezebb volt. Akárhogy próbáltuk elnyújtani szánalmas élelmiszeradagunkat, az csupán néhány napra volt elég. Mindketten nagyon legyengültünk, különösen Szokolov, aki súlyos sebet is kapott.”

A németek éjszaka és nappal is újabb támadásokat indítottak MG–42-es géppuskáik fedezete alatt. Szerencsétlenségükre azonban továbbra sem tudtak hatékony páncéltörő eszközt a mocsárba hozni, saját kézi Panzerfaust („páncélököl”) fegyvereik pedig már rég elfogytak. Nap nap után szisztematikusan próbáltak a T–34-es közelébe férkőzni, de folyamatosan visszaverték őket, és veszteségeket szenvedtek. Idővel feladták a harckocsi elfoglalásának tervét, és az azt elérni képes, meredekebb röppályán tüzelni képes lövegekkel és aknavetőkkel kezdték el lőni, hogy elpusztítsák. Egy ilyen lövedék találata megsebesítette mindkét bent lévőt, de nem adták fel a harcot.

December 29-én az utolsó lövedéket is elsütötték a lövegből, és a toronygéppuskához sem maradt már lőszer. Néhány kézigránát és egy géppisztoly állt még a rendelkezésükre. Miután visszaverték a legutóbbi német támadást, Szokolov kérésére Csernisenko meghagyott egy utolsó gránátot saját maguk számára. „Halj meg, de ne add fel” – röviden így foglalható össze a két katona küzdelme.

A 13. napon, december 30-án, a szovjet csapatok bevették Gyemeskovót. Eddigre Szokolov már nem volt eszméleténél. Csernisenko, miután látta, hogy túléltek egy újabb éjszakát, felhívta magára a szovjet csapatok figyelmét. Mindkét harckocsizó súlyos állapotban volt, és azonnali kórházi ellátást igényelt.

„(...) ebben a helyzetben, 13 napon át véreztek, éheztek, fáztak, és védték tovább harckocsijukat. 1943. december 30-án, csapataink megérkezése eredményeképpen a terület, amelyen a tank feküdt, felszabadult, Szokolovot és Csernisenkót kiszedték a harckocsiból és az egészségügyi zászlóaljhoz vitték, ahol Szokolov december 31-én meghalt (…)” – így szólt az adományozó szöveg, amelyet a kitüntetésekhez csatoltak. Csernisenko és Szokolov egyaránt a legmagasabb katonai elismerésben, a Szovjetunió Hőse érdemrendben részesült. Szokolov hősies helytállása színhelyén van ma eltemetve.

Csernisenko életben maradt, de súlyos fagyást szenvedett. Mindkét lábfejét amputálni kellett, és egyéb sérülései miatt további műtétekre volt szüksége. Több, mint egy évet töltött különböző kórházakban. Végül újra kellett tanulnia járni. A háború után jogi végzettséget szerzett, helyettes ügyészként dolgozott, és még bíró is lett. Elképesztően traumatikus élményei ellenére visszailleszkedett a civil életbe, és csak 1997-ben hunyt el.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Viktor CsernisenkoNémet katonai térkép a térségrőlA németországi Nemmersdorf (ma Majakovszkoje, Oroszország) mellett mozgásképtelenné vált T-34/85-ösPaK-38-as német páncélelhárító lövegSzovjet gyalogság és harckocsik együtt nyomulnak előre1943-as típusú T-34-es a hóbanT-34/85-ös folyón való átkelés közbenNémet katona vizsgál egy még füstölgő kilőtt T-34-estA 3. észt SS-önkénteshadosztály katonái a keleti frontonNémet katona egy MG-42-es géppuskával
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!