Botrányaiba bukott bele a Spanyolországot a diktatúrából kivezető I. János Károly
2023. június 2. 20:20 MTI
Sokan méltatják a király történelmi szerepét
Lemondásának bejelentése napján több európai vezető politikus és amerikai napilap méltatta I. János Károly történelmi szerepét, amelyet a diktatúrából a demokráciába való átmenet folyamatában játszott.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke történelmi személyiségnek nevezte a spanyol uralkodót. Mint fogalmazott, megindultsággal fogadta a király lemondásának hírét. I. János Károly a demokrácia építője és védelmezője, az európai szellemnek és Spanyolország modernizálásának elsőrendű pártfogója volt uralkodásának 39 esztendeje alatt – mondta Barroso. „A magam és az Európai Bizottság nevében szeretném kifejezni mélységes csodálatomat az általa megtestesített értékek iránt: minden európai számára olyan példakép ő, aki továbbra is ösztönöz minket” – tette hozzá.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke így fogalmazott: I. János Károly a demokrácia „tartóoszlopa”, a szabadság és a haladás fontos pillére volt. Az európai politikus felidézte: a király szavatolta a békét és az egységet országa számára egy létfontosságú pillanatban, a belső reformok útjára helyezte Spanyolországot, kikövezve számára eközben az európai utat.
I. János Károly és Fülöp herceg a bejelentés másnapján (Wikipedia / Populares de Madrid / CC BY 2.0)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Angela Merkel német kancellár rendkívül fontosnak nevezte azt a szerepet, amelyet I. János Károly a demokratikus átmenetben töltött be. Különösen nagyra értékelte a király „hihetetlen mértékű” erőfeszítéseit a Berlin és Madrid közötti kapcsolatok erősítéséért. A kancellár felidézte, hogy gyakran beszélgetett I. János Károllyal, s ezek az eszmecserék – mint mondta – rendkívül elmélyültek és építő jellegűek voltak.
David Cameron brit miniszterelnök a Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökhöz intézett üzenetében aláhúzta: I. János Károly sokat fáradozott uralkodása idején annak érdekében, hogy segítse Spanyolországot a demokratikus átmenet útján, ezenkívül nagy barátja volt az Egyesült Királyságnak.
Francois Hollande francia államfő hétfőn telefonbeszélgetést folytatott I. János Károllyal, és úgy jellemezte a lemondott uralkodót, mint aki a francói diktatúrából a demokráciába való átmenet szorgos építőmestere volt. Elio Di Rupo belga miniszterelnök az I. János Károly uralkodása idején Spanyolország és Belgium között kialakult „szoros és meleg kapcsolatokat” méltatta.
A Fehér Ház ugyancsak I. János Károly vezető szerepét emelte ki a spanyol demokrácia történelmi jelentőségű demokratizálási folyamatában. Patrick Ventrell, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint az uralkodó érdeme, hogy a demokrácia felvirágzott országában, lehetővé téve, hogy Spanyolország az emberi jogok védelmezőinek az élvonalába kerüljön, és a NATO feltétlen szövetségesévé váljon.
A The Washington Post című lap a spanyol királynak ugyancsak azokat az érdemeit hangsúlyozta, amelyek révén biztosította, hogy országa az önkényuralmi rendszerről áttérjen a demokráciára. Az újság szerint a király egész nemzetének a vágyát teljesítette. A The New York Times szintén a demokrácia megszilárdítását tulajdonította érdemének, külön emlékeztetve arra, milyen nagy segítséget nyújtott az 1981-es államcsínykísérlet meghiúsításában. A lap kiemelte, hogy I. János Károly uralkodása stabilitást teremtett egy olyan országban, amelynek katalán és baszk szeparatista mozgalmakkal kellett szembenéznie. A The Wall Street Journal külön hangsúlyt helyezett arra, hogy a király számos üzletet karolt fel külföldön.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2012/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/617.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)