Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
2024. július 3. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Évszázadokon át tartó rejtőzködés
A város távol került a civilizációtól, és sokáig csak a véletlennek köszönhetően akadt rá néhány kalandor. Feltehetően Andrés de Avendaño ferences szerzetes volt az első európai, aki 1696-ban megcsodálhatta a város romjait, anélkül hogy tudta volna, milyen kincsre bukkant.
A guatemalai Petén tartomány két elöljárója, Modesto Mendez és Ambrosio Tut 1848-ban talált rá Tikal romjaira.
A várost számos kutató kereste fel a 19–20. század fordulója környékén, ám korántsem tartották be mindannyian a mai régésztől már elvárt állagvédelmi előírásokat. A romoknál kétszer is megforduló osztrák Teobert Maler például az egyik palotában szállt meg, és még a monogramját is belevéste az ajtókeretbe.
Dr. Edwin M. Shook amerikai régész és munkásai egy sírkövet emelnek meg az I. Templom mészkő lépcsői előtt 1959-ben. Shook volt a vezetője a Pennsylvaniai Egyetem csapatának, amely megkezdte Tikal érdembeli régészeti feltárását.
A valódi tudományos kutatás 1956-ban a Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak irányításával kezdődött meg Tikalban. A régészek az azóta eltelt több mint fél évszázadban jelentős eredményeket értek el a város feltárásával kapcsolatban, és a kutatóknak – a közép-amerikai kultúrák közül egyedüliként – a maják sztéléken és épületek falain olvasható hieroglif írását is sikerült megfejteniük.
A Guatemala jelképévé váló Tikalt az UNESCO 1979-ben a világörökség részének nyilvánította.
A dzsungellel benőtt területnek különös bájt kölcsönöz, hogy különleges állatfajok – többek között tapírok, tukánok, jaguárok és aranypapagájok – otthona.
A romváros 2012-ben elsősorban a világvége-őrületnek köszönhetően került be a híradásokba, ám a felfokozott érdeklődésnek negatív hozadékai is voltak. A tiltás ellenére többen is felmásztak a Maszkok Temploma (II. Templom) tetejére, és néhány helyen helyrehozhatatlanul megrongálták az építményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Megoldódott a baljós próféciákat tartalmazó 4000 éves agyagtáblák rejtélye
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.