Bemutatták II. Ramszesz restaurált szobrát Egyiptomban
2017. április 20. 12:15 MTI
Restaurálásának befejezésével bemutatták II. Ramszesz fáraó hatalmas gránitszobrát Egyiptomban. A 11 méter magas, 75 tonna súlyú óriásszobrot a Nílus parti Luxorban mutatták be kedd este. Amikor a szobor maradványaira rábukkantak, 1958 és 1960 között 57 szobortöredéket találtak.
Korábban
A több mint háromezer éve, Kr.e. 1279 és 1213 között uralkodó fáraó a XIX. dinasztia harmadik uralkodója volt. Számos katonai hadjáratot vezetett kiterjesztve az egyiptomi birodalom határait Núbiára és a mai Szíriára. Uralma az egyiptomi civilizáció egyik tetőpontját jelentette.
A szoborbemutatót azután rendezték, hogy az egyiptomi műemlékvédelmi tárca kedden bejelentette több mint ezer szobor, tíz díszes szarkofág és nyolc múmia felfedezését egy fáraók korabeli sírban Luxor közelében. Az újabb régészeti felfedezésektől a tárca azt reméli, hogy életet lehel a politikai instabilitás sújtotta idegenforgalomba.
“Örülünk annak, hogy a klasszikus Egyiptomhoz, Luxorhoz, Asszuánhoz kapcsolódó turistautak, a nílusi hajóutak ismét visszatértek a normális kerékvágásba” – hangsúlyozta Hisam el-Demeri, az egyiptomi idegenforgalom-fejlesztési hatóság vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05