2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Beleszólást akar a katolikus egyház a Notre-Dame újjáépítésébe

2019. október 16. 11:44 MTI

A párizsi katolikus egyházmegye illetékese kedden arra figyelmeztetett, hogy az egyház semmilyen olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre-Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül.

Notre-Dame
Kép forrása: Vox

A francia törvények szerint a székesegyház az állam tulajdona, de az egyház használja vallási célokra.

A székesegyházban 2019. április 15-én keletkezett tűz, amely elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot. Emmanuel Macron francia elnök korábban arról beszélt, hogy a katedrálist öt év alatt akarják helyreállítani, és ehhez nemzetközi pályázatot hirdetnek, amelyben azt is vizsgálják, hogy a székesegyház tűzben megsemmisült tornyát kortárs építészeti megoldással helyettesítsék.

Franck Riester kulturális miniszter egy másik sajtóértekezleten arra tett ígéretet, hogy az egyháznak és a városi hatóságoknak is lesz beleszólása a felújításba, bár a végső szót a tulajdonos, az állam mondja majd ki.

Nem lesz kész öt éven belül

Riester szerint egy ilyen jelentős épület esetében, amelynek ilyen fontos vallási szerepe van, meg kell hallgatni az érdekelt feleket. A hivatalos felhasználónak pedig van szava ebben, méghozzá alapvető beleszólása - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy a restaurálással kapcsolatos döntéshozatali folyamatban építészeti pályázat vagy ahogy fogalmazott, "ötletek versengése" is helyet kaphat. De mint fogalmazott: "a minőség fontosabb, mint a sebesség" , ezért az Emmanuel Macron által tett ígéretet, miszerint öt éven belül felújítják az épületet, csupán "egy ambíciónak" tartotta.

A Notre-Dame a 12-14. században épült, de a 93 méter magas huszártornya, amely a tűzben megsemmisült, a 19. századi restaurátor, Eugene Viollet le Duc tervei nyomán készült.

Riester a székesegyház felújítási munkálataival kapcsolatban arról számolt be, hogy a következő hetekben azt a tönkrement, részben megolvadt állványzatot távolítják el, amelyet a tűz előtt a tervezett felújítási munkák miatt építettek a toronyhoz. Ez a "nagyon összetett munka" négy-hat hónapot vesz majd igénybe - tette hozzá.

A székesegyház fő falai biztosan állnak, de a mennyezet néhány kőboltozata még veszélyben van, és meg kell tisztítani a törmeléktől. A miniszter hangsúlyozta, hogy az eddig elvégzett munka dacára a Notre-Dame még mindig nincs teljes biztonságban.

A miniszter azt is bejelentette, hogy mindeddig 922 millió eurós (306 milliárd forintos) felajánlás érkezett a székesegyház helyreállítására, s ebből eddig már 104 millió eurót (35 milliárd forintot) ki is fizettek.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!